SZÉPIRODALOM

Elképzelt egy szép világot,
biztos jövőképet látott,
mégis eldőlt teste, sorsa,
úgy nevezték: Fekvő Borcsa.
Belőle csak hasznot húztak,
érte arcokat bezúztak,
előkerült néha bokszer,
mikor spórolt egy-két… tökfej.

Estefelé hercegnő volt,
ám hajnalra inkább csak holt,
kimerülten nyúzta álmát,
kamaszkori pizsamáját.
Délután – mint rendes lányok –
vett a téren egy újságot,
rágyújtott, úgy húzott tisztát,
dúdolta a Billboard listát.

Telefonon rendelt kaját,
énekelve mosta haját,
erkélyére, mikor kiült,
alatta egy város hevült,
itt töprengett mindig picit,
elszívott egy füves cigit.
Nyolcra várt egy új krapekot,
rendet csinált, mosogatott.

Poharába öntött italt,
mélázgatva jeget kavart,
felszívott egy csíkot lustán,
tiszta kéjre vágyott pusztán.
Kapucsengő hangja dongott,
munkadarab lépte kongott,
belépett az első vendég,
kezdődött a szerves nemlét.

Elmúlt kilenc, csendes a ház,
vér szagától szédül a srác,
kanál, gyújtó, s forr az anyag,
izzó láva a pillanat,
telefon szól, ajtót verik,
Borcsát többé itt nem lelik.
Mellé dől a bódult gyilkos,
együtt rándul a két cinkos.

Elképzelt egy szép világot,
biztos jövőképet látott,
mégis eldőlt teste, sorsa,
úgy nevezték: Fekvő Borcsa.
Belőle csak hasznot húztak,
érte arcokat bezúztak,
előkerült néha bokszer,
mikor spórolt egy-két… tökfej.