OLVASNIVALÓ IRODALOM

Hozzászólások

• ALKOTÓ

  NeMo november 6, 2009 12:15

  Kedves Laci!
  Köszönöm a kritikát, igazad van, lám, ezt a versemet is elő kell vennem még, pedig már befejezettnek gondoltam... de valóban ott maradt néhány ragrím, s egy csúnya szóismétlés. Már csak egy kis plusz idő kellene, amikor magam lehetnék... látom, fogok én itten csiszolódgatni, s a versek is felcseperednek majd gyermekkoruk álmából...
  Igen... régebben a pórnépnek is jutott valami, de ma csak azt látom, hogy az a néhány, tűz mellett melegedő, rabló, országot eladó, tuti becstelen élhet, s még azok megélhetése is késélen táncol, akik becsületesen dolgoznak, sőt, adóznak is nem keveset... még a szemünket is kilopják! Az utolsó versszak Tízmillió Koldusa talán túlzásnak hangzik, pedig így igaz, s valós. Miért is várják el tőlem, hogy ha keresni akarok külföldre távozzam??? Ott ugyan 5-6-szor annyit keresnék, mint itt, de a fenébe is: EZ A HAZÁM, ide születtem, itt van feladatom, s úgy érzem, nem kevés. Orvos vagyok, magyar orvos. Nem azt keresem, hogyan lehet kibújni a feladatok alól, azt keresem, mit TEHETEK azért, hogy jobb legyen.
  Ha elolvastad Juditnak írt válaszomat, a kérdés borzasztóan égető és aktuális... Nem egy, nem kettő azoknak a betegeknek a száma, akiket csakis azért passzol tovább X, vagy Y intézet, vagy (a franc essen belé) kolléga, MERT hajléktalan. És az utca borzalmas. Ha minden koldusnak csupán 10 Ft-ot tudnék adni, milliárdos lenne a tétel... de mivel sajnos sejtem, mire költené, nem szánom rá magam, hogy adjak. A szívem facsarodik el, amikor a Margit híd aluljárójában meglátom azt a kb 80 év körüli nénit ücsörögni a fekete fejkendőjével... néha jut egy kis zsebpénz a számára, vagy van egy nélkülözhető szendvicsem... Neki ez valóban létkérdés... És az utcára kerültek nagy része menekül az alkoholba... a probléma egyre hatalmasabb, mert az alkoholbetegség igen súlyos szövődményei (nyelőcső visszér repedés életveszélyes vérzéssel, amely a májzsugorodás szövődménye) súlyos milliárdokat visznek el az amúgy is templom egere szinten lévő egészségügyből. A sajnálkozás nem segít... a tettekhez kicsi vagyok, én csak ellátni tudom őket, de ennél sokkal komolyabb lépésekre lenne szükség: munkát és fedelet kellene adni nekik, s a munkabéreknek nem a létminimumon kellene mozognia... Ápolónőink pl havi 80-90 ezret visznek haza. A segély összege kb ennyi lehetne... ám ők keményen dolgoznak, s mégsem jár több. Sokan gondolják: ha ennyit kapok, minek dolgozzak???
  Hát...
  Folytathatnám...
  A versen, ígérem, dolgozom majd még!
  NM
• ALKOTÓ

  NeMo november 6, 2009 11:07

  Kedves judit!
  A Koldusok Osrszága tavaly készült.
  Orvosként, munkám folyamán gyakran találkozom nincstelenekkel, hajléktalanokkal. Általában a favorizált, államilag tekintélyes összegekkel dotált nagy kórházakból vizsgálat és ellátás nélkül "továbbpasszolják" őket. Mi ellátjuk, mint mindenkit. Munkahelyem alapszemlélete, hogy nem küldünk el akut, sürgősen ellátásra szoruló beteget, holott kilóg a gatyából a hátsónk, annyira el vagyunk adósodva.
  Tavaly két beteg érkezett kb egy hónap különbséggel: az egyiknek szó szerint lyukas volt a gyomra, ping-pongoztak vele a különféle intézetek, majd elküldték azzal, hogy "sürgős sebészeti teendő nincs". Csaknem sikerült belehalnia.
  A másik beteg szintén ügyeletben érkezett, úgy április tájékán. Hajléktalan volt, azonban volt szállása egy szociális intézményben. A szállásért cserébe januárban havat lapátolt. Ócska cipője beázott, ujjai megfagytak. Az ellátó intézmény rövid úton "haza"küldte, de a lába nem javult. További számos alkalommal számtalan intézményben járt, mindenhonnan elhajtották. Aznap az egyik legnagyobb Bp-i Kórház Sürgősségi Osztályán jelentkezett tűrhetetlen fájdalmai miatt. 40oC-os láza volt és a lábfeje gyakorlatilag elhalt, de úgy találták, hogy semmiféle sürgős sebészeti beavatkozásra nem szorul. A szervezetébe kerülő méreganyagok már megtették a magukét, súlyos szeptikus állapotban (vérmérgezés), gyakorlatilag shockosan (alacsony vérnyomás, 150 feletti pulzusszám) végül is hozzánk került. Az élete megmaradt, de csak sürgős amputációval lehetett megmenteni. Az előző kórház sürgősségi osztályán a dokumentáció szerint egészen pontosan 5 percet töltött. Hogy ezalatt hogyan végezték el azt a kb 30 vizsgálatot, amit a zárójelentésre bejegyeztek, fogalmam sincs... No comment.
  Ilyen, és ehhez hasonló történetek ihlettek a vers megírására. Hogy mit is tehetnénk azon felül, amit nap, mint nap teszünk? Csupán el tudjuk látni őket, de ez nem elég, főként, ha esetleg a mi kis szigetünk is csődbe megy. Hogy nem állami, az egy részről előny, mert hatalmi szóval nem zárhatják be az intézményt, más részről milliárdos anyagi hátrányt jelent. Meddig bírjuk? Néha úgy érzem, valóban csak Isten segíthet mirajtunk, mert akinek emberként ez lenne a feladata, még azt is eladja a fejünk fölül, amink még maradt...
  Köszönöm, hogy olvastál!
  NM
• ALAPÍTÓ

  Czinege László november 6, 2009 11:03

  Nehéz dolog, ami vár itt ránk... A mohó tőke lesepri majd a padlást, kitakarítja a pincét. Rákosi pajtás fénykorában ment ugyanez.
  Megkérdezhetjük: mivel jobb ma? Néhányan a kommunizmusban is jól éltek - néhányan most is. Nekünk pedig - többieknek - a szájunk nagy, nem a zsömle kicsi, mint ahogy anno dacumál Hofi említette.
  Régen legalább az utcán nem éltek, háltak, kéregettek, nem árverezték a házakat, lakásokat, nem volt létbizonytalanság.
  Gratula hozzá politikus urak-hölgyek, mára már ezt is megcsináltátok!
  
  No, szóval: jó a versed alapból. Néhol a sorvégeken még dolgoznék. Ez a jószerivel félrímes megoldás elvárja, hogy a ritkább összecsengések kifogástalanul hangozzanak. Pl. a két "jutnak" végződést - mivel mindkét helyen ugyanazt a jelentést hordozza - nem tartom végleges, nyerő megoldásnak, a ragrímeket úgyszintén.
  Szerintem megéri gyúrni még a verseden, kifejezetten jó, aktuális a téma.