A tudatos előrelökés után
- nagy általánosságban -
csúfos Sziszifusz-bukások következnek.
Ha mozdulnak tett-akaratok,
kicsinyes baklövések,
az ember rendre elbukik,
s minden esetben
egyre keservesebb
a talpra vergődés.
Bármikor elmoshatja védtelenné
kiátkozott
költészet (7)
Még hallgatni kénytelen
egyre idő-lakatok
néma kattogásait,
homlokának kitaszított,
pattogó zománcát,
így szorong önmaga is
e megroggyant földgolyón.
Céltalanná lett bolyongásában
is tékozló adósa a Létnek;
Mély, setét verem a Végzet,
ha odáig szükséges jutni,
Frissen beidegzett
érzetek közt már
egyre kevésbé lehet kijelenteni,
hogy biztos rév
a puszta Lét.
Megszaporodott
vonzások-taszítások
többrétű fáradtsága
még el-elemészti tagjait,
kiváltságtalanná tett Időkben
"egyesek" szerencsés kiváltságokat
kunyerálgatnak k
Előre néznék, de fél vagy tán
egész szemmel hátulra is.
Zordon háborgása hajléktalanná lett
vándor-szívemnek csak nem nyugszik.
Mert messziről is éppen úgy lehetséges tovább fájni,
sebződni viszontagságosan.
Valami régi sérelemmel egybekötött,
el-nem-feled
Valami majd mégiscsak megmarad,
akár egy tenyérnyi, aprócska
illanó parázs a szendergő hamu alatt,
falmélyedésekbn megőrzött borostyán-szív,
sóhajok hídján romantikus szent-lakat.
Egyetlen tükör, melyet hegy-élesen kettéhasít
titkolt pillantások, áruló ges
Ahol mindenki csupán csak bólogatva,
bambán hallgat - már maga is -,
látszólagos aranybánya.
Félő a beszéd vagyonával
igazándiból már mit sem lehet kezdeni;
mintha egyszemélyessé lenne
a tolvajbeszéddel egybekötött
szakzsargon s eszperantó.
Mert kézrő
Reggel
Kora hajnal kél.
Asztalomon, mint mindig
Kávé, papíros.
Szeptember
Diólevél hull
Kis kerti asztalomra.
Nyárvéget jelez.
Őszi reggel
Harmatcsepp csillog
Egy pókhálón kertemben,
hát, kikerülöm.
Október
Köd ül a kerten.
Bokrai közt a múlt nyár
emléke bolyon
