Remeg az éjszaka didergő combja,
hullik az akác dércsípte lombja.
A leszálló ködben torz rakéták -
ég felé törnek a vén borókák.
Kert végében az ezüstfenyők
sort állnak, mint kéregetők.
Kavicsos úton bokrok árnya,
mintha köztük apám állna
átkarolva édesanyám –
fátyolos szemmel néznek reám.
Roppan a kő a lábam alatt,
körbejárom a kerti tavat.
Megérintem az ócska padot -
ráhelyezek két kavicsot.
Az ösvény végén nyúltak az árnyak,
félrehajtom a kínai nádat;
picinyke tisztás, parányi tér,
vas asztalon egy óra zenél,
csipketerítőn bőr imakönyv -
gyertyát gyújtok, szememben könny.
Hozzászólások
Köszönöm mindkettőtöknek az olvasást, és a kedves hozzászólást!
Cuppacsi!
Szép megemlékezés.