Fényben látom a régvolt ifjúság tavát;
ahol vize apad, repedezik medre,
mégsem fogja idő, nem éri hervadás,
partján sűrű nádas hajladozik egyre.
Holtág valójában, nem is tó igazán,
ha áradat jönne, felduzzadna szintje,
cserepes szájamat érintené lanyhán –
nagy zápor kellene, égi áldás szinte!
Napról-napra borul, minden esőre áll,
a tócsányi emlék mégis egyre tikkad,
álmodtalak csupán - igaz lehetsz talán?
Neved mindörökre az ajkamra szikkad.
Hozzászólások
Örülök, ha kezd tetszeni. Szokni kell, nem egy slágerdarab, de nagyjából rendben van. :))
Recuppróka :))
Allegorikus képeid ismét különlegesek, kifejezőek.
Gyűlnek bizony a felhők, jön az eső - csak aztán nehogy meg árvíz legyen :))
gratulacupp! :)