Nyirkos, hideg hajnalon
kódorgok a tóparton –
szívverésem hallgatom.
Gondolatom messze jár.
Tompán csosszan méla léptem,
visszhangzik a régi stégen –
köd lebeg a víz felett,
táncolnak a szellemek.
Lusta hullám lomhán csobban,
vén hajótest fának koppan,
ócska korlát nyöszörög –
szívem szinte dübörög.
Gondolatom messze jár,
reszkető csend szárnyán száll.
A vízbe nézve szédülök –
életembe révülök.
Gondolatom messze jár,
reszkető csend szárnyán száll.
Hozzászólások
Néha - visszagondolva - úgy érzem, már nem tudnék ilyet... Mint ahogy (a mondás szerint) ugyanabba a folyóba sem léphetek még egyszer.
Talán lesz másmilyen vers és folyó... Reménykedjünk.
Recuppróka! :))
reszkető csend szárnyán száll.
Remek sorok - a többivel együtt. Kiválóan érzékelteti a hangulatot, ismét szinte képszerűen láttatsz a szavakkal. Szeretem ezt a versed (is) :))
cuppacsi!