Ez az oldal cookie-kat használ a jobb felhasználói élmény érdekében. A webhely böngészésének folytatásával elfogadja a Cookie -irányelveket.
Nézem, ahogy a kötélen száradnak a
ruhák, amikor beléjük kap a szél, és a
csíptetők balettjét, ahogy ide-oda
táncot járnak.
Dagadnak a lepedő-vitorlák, és a
friss mosás illata elér hozzám.
Felvetted az ingemet. Részese lettél a
fájdalmaimnak, úgy teregetsz tovább.
Mégis olyan tiszta vagy, mint azok a
vásznak, amelyek a kötélen száradnak.
Beavatottnak érzem magam.
Szavakat keresek és analógiákat.
De csak egyetlen szó jut az eszembe:
hála.
Pécs, 2022. június 16.
Valamikor 2000 környékén kezdtem írni. Az első nagy rádöbbenésem volt, hogy nem azzal foglalkozom, amivel talán kellene, de győzött bennem a lét és a család fenntartásának józansága. Azóta okosabb lettem, és rájöttem, minden úgy van (volt) jó, ahogy történt, különben nem én lennék most az, aki vagyok.
Átestem az amatőr irodalmi lét minden fázisán: regisztráltam portálokra, írtam és véleményeztem, estekre jártam, antológiákban jelentem meg, én is vitatkoztam művekről, az élet problémáiról, a tollforgató magányosságáról, az elszigetelődésről, vagyis a többiekkel együtt én is élveztem ezt a különlegesnek hitt létállapotot. Írót, költőt játszottunk. (Némelyikünkből talán az is lett.)
A szereplőim nem valódiak, mégis benne vagyok minden írásomban valamiképp. Voltak elképzeléseim, hogy egyszer majd saját kötettel jelenek meg, de letettem erről a vágyamról, hacsak nem hull az ölembe egy visszautasíthatatlan lehetőség, nem lesz belőle semmi - egyébként manapság bárki megjelenhet nyomtatásban, ha rászánja magát. Ma már nem tartom fontosnak. Sokkal inkább azt, hogy amit leírtam, azok az én gondolataim, az én ötleteim, az én világértelmezéseim, amikért én küzdöttem meg éjjelente. És néhány embernek talán tetszenek. Az írásaimon keresztül magamat is dokumentálom, ami bizonyíték arra, hogy létezem. Így szemlélve a dolgokat, ennyi év után, elégedett vagyok.
Megjegyzések hozzáadásához 4 Dimenzió Online tagnak kell lenned!
Kérjük, iratkozz fel a hozzáféréshez!
Kérjük, iratkozz fel a hozzáféréshez!
Hozzászólások
Versed nagyon finom, halk mozdulatokból épít fel egy mély érzelmi közelséget. A hétköznapi jelenet — a ruhák száradása — lassan átalakul az intimitás és a szeretet képévé.
A vers elején szinte filmszerű a megfigyelés: a szél, a csíptetők „balettje”, a lepedők mint vitorlák. Ezek a képek könnyűek, levegősök, élők.
„Felvetted az ingemet. Részese lettél a fájdalmaimnak”
Az ing itt már nem csak ruha. A másik fél szó szerint „belebújik” a beszélő életébe, terheibe, fájdalmába. A teregetés hétköznapi gondoskodása így szeretetgesztussá válik. Nem nagy drámai vallomás, hanem csendes együtt-létezés.
Versed bővelkedik képekben és metaforákban, de végül minden költői eszköz fölöslegessé válik. Marad egyetlen tiszta érzés: a hála. Ez megrendíthetetlen alapokra helyezi a vallomást.
Gratulálok + nagy pacsi!