Ha nem bírod a középszer falmelléki árnyékát,
felfúj s feszít a tudás, mit unalmadban habzsoltál,
ha már kiült vad szemedbe a jóllakott rettenet,
akkor kerülj messze, sóvárgón ne szólíts engemet!
Nem fáj, ha nem magad adod az idő hányadához,
mért uszít belső kényszered, hogy hamisan imádkozz?
Mért ragasztasz magadra hivalgó, lopott mázakat?
Fürdetéskor úgyis meglátszik, bőrödön hol tapadt.
Eljött a szüreted, nem kell már vágyadat aszalni,
markodban mohóság kéreget, ám jutalmad talmi.
Egód hordójában cukron erjedt jelen és a múlt,
de a jövő cseberéből borod – ismét kiborult.
Hozzászólások
Köszönöm a véleményed, a bort inkább nem! - bár látom ez a pohár sosem borul ki. :))