Szürke, ködös homály terül szét a tájon
hideg bújik meg a halvány őszi rózsaszálon
esőcseppben üzen a pillanat:
nem nehéz a mozdulat
ha fölveszem pulóverem és a kabátom...
Szürke, ködös homály terül szét a tájon
valami elröppent a közeli láthatáron
didereg a rózsaszín varjúháj
melengető napsütésre vágynak a fák
s bennem a szorongó talányok...
Szürke, ködös homály terül szét a tájon
halkan üzennek szelíd levélhullások
pihenni térő pillanatok ösvényén
sétálnak ócska gondolataim, s a végén
eltűnnek az avarba szálló néma hervadások...
Szürke, ködös homály terül szét a tájon
dércsípte fűszál harmatos mosolyt varázsol
körém gyűlnek ezernyi volt-szépek
őszi csodákról mesélnek
...s közben rügy fakadt egy faágon...
Hozzászólások