…és mégis,
ha egyszer elhagysz,
valami bennem
úgy omlik össze,
mint pincében a csend,
lassan,
visszhangtalanul,
végérvényesen.
Megtanítottad,
hogy a test nem bűn,
egy őszinte nyelv az,
melyen hazudni nehéz.
Ha nem beszélsz rajta,
némább lesz a világ,
mint a könyv, melyből kitépték
a pikáns fejezetet.
…és mégis,
ha újra jönnél,
nem kérdeznék semmit,
a múlt futó erkölcsi kérdés,
egy rosszul archivált emlék.
Leülnénk. Kólát innék veled.
Nevetnénk a hűségen,
ezen a túlértékelt erényen,
mely több tragédiát szült,
mint az összes háború.
Aztán megcsókolnál,
s én minden tudásom ellenére
újra elhinném,
hogy a világ
két ember között
rövid időre
tökéletes.
Hozzászólások