SZÉPIRODALOM

– Hógolyózzunk! – kiáltotta el magát Misi, és máris hatalmas hógömböt formázott kesztyűs kezével.

Az udvaron gyülekező osztálytársai rögtön beszálltak a játékba.

– Hócsata! – kiabálta futva Peti, Misi legjobb barátja.

Az iskola udvara megtelt hangoskodó, vidám gyerekkel. Aki nem szállt be a mókába, az hóembert épített a fehér hópaplanban.

Sötétedett, mire Misi kipirulva, fáradtan hazaért.

– Szia Anya, megjöttem! – kukkantott be a konyhába, ahol anyukája a tűzhely mellett sürgölődött.

– Szia Kincsem! Hogy telt a napod?

– Képzeld, hatalmas hócsatát vívtunk az udvaron. Még Zoli bácsi, a magyartanárunk is játszott velünk.

– Ez nagyon izgalmasan hangzik.

– Annyira jó, hogy végre ennyi hó esett. Régen tartott ki eddig a hideg idő.

– Bizony, rég volt ilyen hosszú telünk. De én már nagyon várom a tavaszt – sóhajtott Misi anyukája és vágyakozva nézett ki a konyhaablakon a hóval borított kertre – Nemsokára kész a vacsora, apád is hamarosan hazaér a munkából. Addig menj fel a szobádba és csináld meg a leckéd.

– Szerencsére most nincs házi feladat, nem adtak fel semmit a hétvégére.

– Remek! Akkor csinálj, amit szeretnél. Szólok, ha jöhetsz enni.

– Rendben Anya – azzal Misi öles léptekkel felsietett emeleti szobájába.

Átöltözött és kimerülten elterült az ágyán. Lehunyta szemét és felidézte a délutáni eseményeket. Gondolatban épp ott járt, amikor Zoli bácsit közrefogták és megsorozták hógolyóval. Mélázásából valami különös hang kizökkentette.

Fülelt és felülve kereste a hang forrását.

– Már megint bajba kerültem! Most mihez kezdek? – szipogta kétségbeesve egy vékonyka hang.

– Hahó! Van itt valaki? – Misi gyanakodva lépett az ablakhoz.

Elhúzta a függönyt és kinézett a fehér ruhába öltözött udvarra. Erőltette a szemét, de az utcai lámpák fényében megcsillanó hótakaró szikrázó csillogásán kívül nem látott semmit.

– Jajj, még a pálcámat is elvesztettem! Mi lesz most? – az ismeretlen hang ismét megszólalt, de Misi most egész közelről hallotta.

Óvatosan kinyitotta az ablakot és kihajolt rajta.

A párkány szélén egy aprócska lényt pillantott meg, ami alig volt nagyobb egy hógolyónál. A különös teremtmény lábát lógatva sopánkodott.

Misnek meglepetésében először nem jött ki hang a torkán, majd összeszedte minden bátorságát, és megszólította.

– Hahó! Hát te ki vagy?

– Oh! Még ez is! – kiáltott a fura kis lény – Nem szabadna látnod engem! – közben feltápászkodott a párkány széléről.

– De mégis látlak. Szóval szerintem már mindegy, nem?

– Ha úgy vesszük, igen.

– Szóval… ki vagy te?

– A nevem Lamara – sóhajtott fel az apróság.

Közelebb lépkedett a csúszós párkányon Misi felé, aki kétkedve bámulta az ici-pici teremtményt.

– Én Misi vagyok. A nevedet már tudom, de mégis, mi vagy te? – nem tudta levenni szemét a hosszú, szőke hajú lánykáról.

– A Tavasztündér egyik segédje vagyok, egy apród tündérke – húzta ki magát büszkén.

– Tavasztündér? – kacagott fel Misi.

– Ne nevess, kérlek! Az igazat mondom.

Misi elszégyellte magát.

– Ne haragudj, nem akartalak megbántani.  De még sohasem találkoztam hozzád hasonlóval és a Tavasztündérről csak mesékben olvastam.

– Pedig ez nem mese! Hidd el! Látod, itt vagyok.

– Látom. Mégis, hogy kerülsz az ablakomba?

– Ez hosszú történet – horgasztotta le fejét Lamara.

– Nem baj, van időm. De tudod mit? Gyere be a szobámba, itt sokkal melegebb van, mint odakint.

– Ez igaz. Mindjárt megfagyok – azzal kabátkáját összehúzta magán.

– Kérsz valamit enni? Bár fogalmam sincs, a magadfajta mit ehet.

– Egy kis keksz és tejecske megteszi – mosolygott a kis apród.

– Várj itt, mindjárt jövök!

Misi kettesével szedte a lépcsőket, majdnem felborította az éppen hazaérkező apját.

– Szia, Apa!

– Szia, Kisfiam! Valami baj van? – gyanakodva méregette apja Misit, aki villámként cikázott a konyhában.

Misi megrázta a fejét. Magához vett egy doboz vajaskekszet, melegített egy csupor tejet, majd visszasietett a szobájába.

– Itt is vagyok.

– Köszönöm, ez szép tőled – azzal Lamara levette magáról aranyló kabátját, ami alól előbukkant csillogó, hártyás, dupla szárnya.

– Még sosem láttam ilyen… szépet – motyogta elbűvölve Misi.

– Most sem szabadna, de ezen már nem tudok változtatni – húzta el pisze orrát – De ígérd meg, nem árulsz el senkinek sem! – esdekelve nézett a fiúra.

– Esküszöm! – vágta rá Misi. – Elmeséled mi történt veled?

– Ühüm – közben éhesen tömte magába a kekszet Lamara. – Szóval az úgy kezdődött, hogy megkaptam az első komoly feladatomat, mint a többi apród. A Tavasztündér egy bűbáj segítségével ide küldött a városotokba. Egy igézettel fel kellett volna olvasztanom a hótakarót. De aztán minden összeesküdött ellenem – vett egy mély levegőt, szomorú tekintettel folytatta – Érkezésemkor erős, havas szél fújt. Megcsúsztam a háztetőn – mutatott a feje felé – a pálcámat elejtettem és szem elől tévesztettem. Pedig anélkül hiába is próbálkozom, a varázspor egymagában nem elég – tapogatta meg kabátjának zsebét.

– Segíthetek neked?

– Mégis hogyan?

– Megbízol bennem? – Lamara bólintott. – Tudom, azt ígértem, nem árulom el, hogy itt vagy, de egyedül nem fogunk boldogulni. Ezért szeretném beavatni a barátomat, Petit. Megengeded? – a tündérke ismét bólintott.

– Holnap reggel áthívom, és megismerheted.

– Nem fog elárulni, ugye? – aggodalmaskodott Lamara.

Misi ingatta a fejét.

– Misi! Kész a vacsora! – hangzott lentről édesanyja hangja.

– Most muszáj lemennem. Te maradj itt, nem soká visszajövök.

Az apró kis lény kényelembe helyezte magát az egyik párnán és álmosan pislogott.

Misi leszaladt a lépcsőn és az asztalhoz ülve, kapkodva evett.

– Mi a baj kisfiam? – faggatta apja.

– Semmi, csak elfáradtam és hamar le akarok feküdni – füllentette Misi.

– Jól van, ha befejezted, menj aludni. Holnap szombat, tovább maradhatsz ágyban.

Misi néhány falatot belapátolt még, majd felpattant a székről.

– Jó éjt, Anya, Apa! – körbe puszilta szüleit, és eltűnt a lépcsőn.

Óvatosan nyitott be szobájába, mintha attól tartott volna, hogy az előbbi rejtélyes találkozása Lamarával, csak egy álom lett volna. De a kis tündér békésen szunyókált a párnán. A fiú betakargatta, mellé feküdt és addig figyelte, amíg ő is álomba nem merült.

Reggel korán ébredt.

Lamara nem volt mellette.

– Lamara! Itt vagy? – suttogta Misi, közben körbe járatta tekintetét a homályos szobában.

– Itt vagyok! – jött a halk válasz a függöny mögül.

– Már azt hittem…

– hogy odébb álltam? – mosolygott az aprócska lány. – Csak próbálom felidézni, hol lehet a pálcám.

– Megkeressük, ne aggódj! Üzenek Petinek.

Felkapta az íróasztalon heverő telefonját.

Egy negyedóra múlva valami tompán puffant Misi emeleti ablakának üvegén. Lenézett az udvarra, ahol Peti ácsorgott egy hógolyóval a kezében. Misi mosolyra húzta a száját.

– Már itt is van! – azzal halkan lesietett a lépcsőn és beengedte barátját. Ujját a szája elé tette, jelezve, hogy maradjon csendben, és intett neki, hogy kövesse őt. Peti értetlen arccal ment Misi után.

A szobaajtó előtt megálltak.

– Figyelj! Mutatok valamit, de előbb meg kell ígérned, hogy senkinek sem mondod el, amit itt látsz!

Peti heves fejbólogatással egyezett bele.

Misi csendesen kinyitotta a szobaajtót és betessékelte maga előtt barátját.

– Ülj le, és bármit is látsz, vagy hallasz, maradj csendben, kérlek! – Peti kíváncsian nézett körbe.

– Előjöhetsz Lamara! – suttogta Misi.

A függöny megmozdult és az íróasztalon előbukkant az ijedten pislogó mesebeli lény.

Peti némán tátogva mutogatott.

– Igen, tudom, rendkívüli – nyugtatta Misi a barátját. – Bemutatom neked Lamarát, a Tavasztündér egyik apródját.

A tündérke közelebb lépett és kíváncsi tekintettel fürkészte Peti arcát.

– Szia, Peti! Örülök a találkozásnak.

– Te tényleg valódi vagy! – hitetlenkedve érintette meg a kis tündér törékeny vállát – Van szárnyad is. – csodálkozva vizsgálgatta tovább.

– Jól van, figyelj rám! Lamarának szüksége van a segítségünkre. Meg kell találnunk az elveszett pálcáját, különben nem tudja teljesíteni a küldetését.

– Küldetés?

– Meg kell törnöm a jég uralmát, hogy a Tavasztündér elhozhassa nektek a tavaszt. De a pálcám nélkül nem megy.

Misi röviden elmesélte Petinek a történteket.

– És hogyan fogjuk megtalálni azt a parányi pálcát ekkora hóban? – érdeklődött Peti.

Lamara előhúzott kabátja zsebéből egy kis bőrzacskót, kinyitotta a száját és beledugta a kezét.

Ujjait aranyszínű, csillámló por borította. Óvatosan ráfújt a kezére, mire a ragyogó, apró szemcsék táncolva szálldostak a levegőben. A két csodálkozva álldogáló fiú haját belepte a varázspor, miközben a tündérke egy varázsigét motyogott.

– Ez segíteni fog – jelentette ki Lamara.

– Mégis hogyan? – kérdezte Misi.

– Ha a pálca közelében jártok, a bűbáj hatására a varázspor zölden fog ragyogni. Hárman már elég nagy területet át tudunk kutatni.

– Kezdjük a hátsó kertben, mert ott láttad utoljára – javasolta Misi.

A tündérke felült Misi vállára. A fiúk halkan lelopakodtak a lépcsőn, hogy Misi szüleit ne ébresszék fel. Felöltöztek és kiléptek a hidegbe. Lépteik alatt recsegve ropogott a hó. Kétfelé indultak, közben néha hátra fordultak, hátha egyikük haja zöld lesz.

A hátsó kert minden zugát bejárták, de nem találták meg a pálcát.

– Menjünk a ház másik oldalára! Az utcán is meg kell néznünk! – Misi tovább irányította a kis csapatot.

Peti kinyitotta a kaput és kilépett a hó súlya alatt meghajlott ágakkal árválkodó fenyő mellé az utcára.

– Zöld a hajad! – kiáltotta boldogan Misi.

– Mi? Tényleg?

– Itt kell lennie valahol! – Lamara kétségbeesetten járatta szemét, hátha megpillantja elveszett pálcáját.

– Lamara, biztos, hogy ez működni fog? Peti olyan zöld, mint egy fenyő, de a pálcád sehol – aggodalmaskodott Misi.

– Olyan, mint a fenyő… – ismételte meg Lamara – Hát persze! A fenyő! – azzal felpattant Misi vállán. Levette magáról kabátját és megrebegtette szárnyait, amik halk zümmögő hang kíséretében a levegőbe emelték a tündérke apró testét.

Lamara felemelkedett a hóval borított fenyő felé és körbe-körbe repkedett. Ágról ágra vizsgálta át a fa havas tűlevelű lombját.

– Megtaláltam! Megtaláltam!

Kezében a pálcával visszaszállt Misi vállára.

– Köszönöm Nektek! Nélkületek nem ment volna. Nagyon hálás vagyok.

– És most mi lesz? Elolvad a hó? – búslakodott Peti – Pedig olyan jó volt hógolyózni.

– Sajnálom, de ez a természet rendje. A hideg telet fel kell, hogy váltsa a langyos tavasz.

– Tudjuk, csak hát olyan régen volt már ekkora hó. Annyira jó volt újra játszani benne.

Lamara látva a két fiú bánatos arcát, különös ajánlatot tett.

– Már tudom is, hogy mivel hálálhatom meg nektek a segítséget!

A fiúk kérdőn néztek a tündérkére.

– Nektek adom még ezt a havas napot – mosolygott – Majd holnap varázsolok.

– Köszönjük! – hálálkodtak.

Aznap a környék összes gyereke az utcán volt és játszott a hóban. A házak előtt hóemberek sorakoztak fazékkal a fejükön. Mindenhol hóangyalok rajzolódtak ki a hótakaróban.

A kis tündér Misi szobájának ablakából elégedetten figyelte a vidám gyereksereget.

Este a fiúk fáradtan léptek be a szobába, ahol Lamara várt rájuk.

– Búcsúznunk kell! Nemsokára teljesítem a feladatomat, aztán visszatérek Tündérországba – a fiúk szomorúan nézték az aprócska teremtményt.

– Tudom, hogy nem is kellett volna találkoznunk, de ha már így történt, lehetséges, hogy újra meglátogass? – Misi félve tette fel a kérdést.

– Nem tudom – hajtotta le fejét Lamara. – Meglátom, mit tehetek – azzal egy marék varázsport fújt a fiúk felé, akik álmosan pislogva ledőltek az ágyra. – Ég veletek! – búcsúzott a kis tündér, majd kirepült az ablakon.

Másnap reggel a két fiú hiába kereste az apró varázslényt, ő már nem volt sehol. Kipillantottak az ablakon.

Szikrázóan sütött a nap, az ereszből lassan csorgott az olvadt hólé.

– Megtörtént a varázslat – állapította meg Misi.

– És mi segítettünk – húzta ki magát Peti.

Két hét múlva már előbújtak az első tavaszi virágok, a fák rügyezni kezdtek. A vastag hótakarónak már nyoma sem volt.

Elérkezett a tavaszi szünet.

Misi húsvét reggelén vidáman szaladt ki az udvarra tojásokat keresni.

Behajolt az egyik bokor alá, ahol egy fura, barnabundás nyuszit pillantott meg.

– Lamara üdvözletét küldi! – szólalt meg a nyúl mosolyogva. Toppantott egyet a lábával, rákacsintott Misire, és egy gyönyörűen festett piros tojást nyomott a csodálkozó fiú kezébe.

– Te a Húsvéti Nyuszi vagy! – vigyorgott Misi – Hát mégis igazak a mesék!