Az önmagát is megégető,
néma téboly, mely test
s lélek porából hajdanán
vétetett előbb-utóbb önmagát
kikészítve, foszlányokra tépve,
ordítva szólít a hang:
minden ember-élet ára
jócskán magas,
mégha el sem hiszik.
Elvánszorog bús-mélán
egy-egy bekötött-szemű
csontváz-karaván;
mert néma cinkosok
máshoz sem igen értenek,
csak folyvást szítani
a totális agyzsugor-téboly.
Álmainkban sokakat
űztek egyre, akár kegyvesztett,
menekülő vadat,
mert egyre többen
megvádoltak mindenkit,
akár látót a vak,
mert aki sérthetetlen csakis
az sérthet itt mostan senki más.
Miközben lassan önmagába
fogad s bezárul az ember
feje felett immár minden
spirál-kör, farkastörvény
köt tartós gúzsba, bilincsel meg.
Mert e mostani ordas-gaz
Világ becsületéből már ideje
korán tartósan is kivetkezett.
Mert most még egyetlen
árválkodó szunyogcsípés
is bármikor tartós
Celeb-botránnyá dagadhat,
aminek aztán szinte
sosincs felelőse,
sem következménye;
most ember-szabású lettek
a gorgófejű gólemek,
nem kell nekik megváltó vigasztalás,
mert ha ma ők hunynak,
holnap majd megint más húny
a tűrhetetlen hazugságok
felett szemet.
Egyre ott leskel az
ember sarkában
alattomban a megbénult,
tehetetlen önmarcangolás,
tartós bánat, koslat utána.
Az ember burok-magányban tengődik,
ha egyedül érzi magát.
Csigaházába még bevackolja önmagát.
Mert egyre inkább
odavész aki mindent eltűr.
Lét-hiánytól csuklik össze az,
ki éhbéreken tengődik;
megbéklyóz már
minden emlék-bilincs.
A Sors keze is
– meglehet –,
már mindenkit egyfüst
alatt tartósan kirabolt.
Ideg-szikák
malomkő-agyakban vágnak,
metszenek el lassacskán
minden kötél-ideget.
Hozzászólások