Álmatlanul forgolódott az emeletes ágy tetején. Már jó ideje felriadt, de nem tudott visszaaludni a fülledt, dohos szobában. Miközben a lehető legkényelmesebb testhelyzetet kereste, igyekezett nem felébreszteni a többi gyereket. Túl nyugodtan aludtak ahhoz, hogy akár csak egyikük álmát is megzavarja.
Ez volt a harmadik éjszaka a nyári táborban, de ő egyik éjjel sem aludt jól. Rémálmai voltak. Most is a nagynénjével álmodott valami felkavarót, de szerencsére nem emlékezett rá pontosan, hogy mit.
Nagyon várta ezt a tábort, élete első nyári táborát. Talán még soha nem volt annyira izgatott, mint a múlt héten. Akkor lett tizenegy éves, és az ajándék az volt, hogy elmehetett a táborba.
Ez volt élete első nagy születésnapi ajándéka, az ajándékozó azonban nem egy másik személy volt, hanem ő maga.
Keményen megdolgozott érte. Nagynénjével élt, de a szomszéd öregnél jóformán több időt töltött, mint nála. Apja rögtön a várandósság kiderülte után elhagyta az anyját, és soha nem érdeklődött felőle. Anyja váratlanul meghalt, néhány hónappal azután, hogy a világra hozta őt. Így került egyetlen élő rokonához, anyja nővéréhez, aki képtelen volt bárkihez és bármihez alkalmazkodni. Máról holnapra, szegény körülmények között élt, és leginkább azért dolgozott, hogy minden nap a részegség okozta hamis ködben lássa a világot.
A magányos, öreg szomszéd gyorsan felismerte és kihasználta a fiú ügyességét és kitartását, ezért a tanyája körül rendre befogta a napi munkákba. Marhákat etetett vagy aratott vele, de akkor is hívta, ha kisebb farönköket kellett cipelni. Nem sok pénzt adott, de arra mindig figyelt, hogy annyit azért fizessen, hogy ne menjen el a gyerek kedve. A kihasználás mellett azonban valamennyire kedvelte: ő tanította meg írni, olvasni és számolni is.
A fiú gyorsan megtanulta, hogyan rejtse el a pénzt, ugyanis ha a nagynénje megtalálta, semmi nem maradt belőle. Ha nem dugta el ügyesen, csak annyit vett észre, hogy a nő még a megszokottnál is jobban támolyog. És olyankor agresszív volt.
Mikor még többet volt vele, rokona ittasan többször megverte őt. Nem volt rá különösebb oka, de elég volt, ha a fiú szerinte nem jó helyre tette a tányért, vagy épp az útban hagyta a ruháját és a szalmakalapját. Álmaiban a nagynéni hosszú haja vörösebb volt, mint egyébként. Lehet, hogy az anyjának vörösebb volt a haja, mint az övé, és ezért álmodja így?
Sokat sírt, mire tizenegy éves lett. Egy időben anyát keresett benne, de amikor sarokba állította és megalázta, könnyek között rájött, hogy az anyja soha nem bánt volna így vele.
Az öreg egyszer beküldte a városba - ekkor látott meg egy útszéli plakátot, hogy nyári tábor indul a környékbeli gyerekeknek az egykori laktanyában.
Azonnal torkában dobogott a szíve. Elképzelni sem tudta, milyen lehet egy tábor, és mivel nagyon hozzá hasonló korú gyerekekkel sem találkozott, nagyon kíváncsi volt rájuk. Folyton azon gondolkozott, vajon miben lehet más a többi gyerek, mint ő.
Az öregnek elmesélte, mit látott, aki buzgón biztatta, hogy menjen el. Az idős szomszéd számos történetet elzengett arról, ő milyen táborokban volt fiatalon, így a fiú még inkább kedvet kapott ahhoz, hogy kipróbáljon egyet. Titkon remélte, hogy az öreg némileg több pénzt ad neki a munkáért, ő azonban zsugoribb volt annál.
Azért is reménykedett, mert egyre nehezebben bírta a tanya körüli kemény munkát. Mindkét tenyere teljesen felhorzsolódott: kezdetben csak égett, csípett, lüktetett és fájt, később azonban fiatal bőre végleg megadta magát és vérezni kezdett. Mikor azonban összegyűlt a szükséges pénz, nem foglalkozott ezzel: a tizenegyedik születésnapja körül büszkén jelentkezett a táborba.
Csakhogy nem olyan volt, mint amilyennek képzelte. Hiába várta szinte remegve az utolsó napokban, csalódnia kellett. Azt gondolta, ott minden szép és jó lesz, azonban hamar rádöbbent, hogy nem így van.
A rémálmok mellett a többi gyerekkel sem jött ki jól: viseltes ruhája, szegényes szókincse és tartózkodása miatt már szinte az első órákban érezte, hogy nem közéjük való. Sokszor nem is értette, milyen játékokról beszéltek, akkor pedig egyenesen könny szökött a szemébe, mikor a gyerekek egymás között a szüleikről meséltek.
A három nap alatt szinte végig csendben volt. Kicsi, ám annál elhasználtabb tenyereit nézegette: ezért dolgozott ennyit, hogy még itt is a szomorúság legyen az egyetlen társa?
Amikor a nagynénje verte, hibásnak érezte magát. Amikor az öreg a vártnál kevesebb pénzt adott neki, akkor is. Így volt ez most is: magát okolta azért, mert nem találta fel magát a kis vidám táborozók között. Ugyanúgy elrontott valamit, mint nagynénjénél vagy munka közben.
Reggel fáradtan ébredt, már szinte virradt, mire vissza tudott aludni. A hűs szellő megérintette arcát, ez keltette fel, nem a reggeli csengő. Nagyokat ásítozott, míg megmosdott, és lesétált reggelizni. Az étkező is dohos volt, a falak repedeztek, néhol az ablakokon is egyenetlen lyukak tátongtak. Mindezeket látva egy pillanatra némileg megnyugodott: mégsem annyival jobbak itt a körülmények, mint ahonnan ő jött.
Az ébrenlét rémálma azonban akkor kezdődött, amikor a reggeli előtt oda mert sétálni a többiek közé, hogy kezet mosson a rozsdás kádba előkészített, közös, szappanhabos vízben.
- Ez leprás!
- Undorító!
- Én ebben a vízben nem mosok kezet!
- Hogy engedhetik ide, biztos fertőz!
Rövid, gúnyos, ám annál súlyosabb mondatok meggondolatlan gyerekektől egy soha senki által nem szeretett gyerekhez. A táborvezető hiába próbált csitítani és rendet tenni, a fiú nem várta meg a reggelit. Csendben összepakolta kevés holmiját az emeletes ágy tetején, és bús léptekkel hazaindult. Hazafelé vöröslő, püffedt, lüktető tenyereit nézte, és azt kívánta, bárcsak ne lennének tenyerei.
A nyár végére, kora őszre azonban új célt tűzött ki. Nagynénjének és az öregnek sem beszélt a táborban történtekről, inkább dolgozott, hogy újra legyen pénze. Tenyereiből naponta új sebekből szivárgott a vér, mivel reggeltől estig pakolta a tűzifát az öregnél a hideg közeledtével. A fájdalmai ellenére egy percet sem foglalkozott velük, ugyanis még a tél beállta előtt egy biciklit szeretett volna venni a városban. Egy olyan biciklit, amivel kitekerhet a világból, oda, ahol végre senki nem bántja, senki nem lesz körülötte és soha többé nem kell szégyenkeznie a tenyerei miatt.
Fotó: Mesterséges Intelligencia
Hozzászólások