Áramló mozaikok vágják
hanyatt magukat,
miközben a tetetett,
tunya közöny
s a képmutató tékozlás
egyre csak pihen;
ki tudhatja, hogy vajon
falakból épült-e a valódibb
fogság, melyet az emberre
rámért ilyen-olyan csélcsap ármány,
cselszövés, vagy csupán
minden fogoly magamagának
szándékosan elfelejtett rejtjele?!
Állapotok már alig ismeretesek;
egy-egy tartós lemondás hitelesíti,
minősíti is a későbbi
meghunyászkodásnak
tartható visszafogott magatartást.
Zsugori, fösvény-szagú
Pillantások cementje,
melyek ideje korán megkövültek,
hiszen a kitenyésztett
exibicionizmus mostan a trendi sikk.
Mintha egyre inkább szigorított
csend-keretben hangozhatna
csupán csak el egy-egy
bizalmasan elsuttogott
őszinte szóbeszéd, hogy
mások véletlen se hallják meg,
hiszen akkor a többség
is bármikor lelepleződhet.
Az elhagyott, vagy épp
megtett utak kifűrkészhetetlen
messzesége még visszahívogatja
áldozatait; az adott képzelet
realizmusa is inkább egysíkú,
mint polifon.
Minden megkezdett évszak
összehordja sajátságos fészkeit.
Ma sokan úgy vannak,
mint az uzsorás,
akinek mindig tartoznak
s aki nem hagyott végrendeletet.
Kezdet s Vég határpontjára
szorulva óvatos sorsszerűség
lehet a biztos felismerés:
egyedül vagy! Lelakatolt
kripta-arcokat figyel
a türelemmel egybekötött
kíváncsiság: vajon
a többség mire is gondolhat?!
Mert sírás s mosoly képes
csupán egyszerre felépíteni
egy egész arcfalat.
Nagyobb baj, ha adott
becsületszó helyett meglepően
sokan üres kezek vermébe
térnek sokan haza.
Hazug, lakatlan gesztus-szigetek
tivirványázgatnak kedvükre
manipulatív módszerekkel,
míg megtehetik.
Mintha minden ember
megőrizné egy-egy félresikerült
párkapcsolata rossz,
kicsinyes vándor-düheit.
Hozzászólások