Volna egy perced ?
Kérdi szorongva,
S a tétova tekintet
Könnyesen kér.
Szakad a sóhaj,
Rebben a kéz,
Egy elvesztett világ,
A szemembe néz.
Tudja, hogy tudom,
De mégiscsak mondja.
Mennyire nehéz,
Sanyarú sorsa.
Dermedten állok,
Lelkemet védőn.
Csak nézek rá,
Oly együtt érzőn.
És ömlik a szó:
Látod mi lettem?
Kopott lotyó.
Hát ennyire vittem.
Míg ifjú voltam,
Harcoltak értem.
Érték a testem,
S én el is hittem.
Most, hogy az évek,
Meg a viharos élet,
Megcsúfított, látod.
Most már nem kellek.
Aztán már lép is
Megy tovább lassan
Mert elég neki ennyi,
Hogy meghallgattam.
Hozzászólások
Tragikus tárgyú elbeszélő költeményed balladára emlékeztet. El tudom képzelni ezt a verset megzenésítve, ahogy énekled kedves Péter.
Gratulálok + ötös pacsi!
Kedves Péter...
Fájdalmas felismerés szép prezentálása! :)
Sajnos az idő könyörtelenül elveszi mindazt, mit korábban adott...
Sokszor elég egy értő/érző ember, hogy kiönthessük szívünket, és máris könnyebb az a teher, mit cipelnünk kell.
Gratulálok versedhez szeretettel, Erzsébet.