A teraszon ülve megcsillan arcomon a nap fénye. Szemem behunyom. Élvezem a sugarak meleg érintését s a szellő simogatását. Jó érzés… Hagyom, hogy elmerüljek ebben a végtelennek hitt csodában. Különös zenét játszik a szél, a fák susogása szíven simoga
gondolatok (8)
Szorongásaimból kábán ébredek,
Izzadságszagú nehéz reggelek
Lopóznak lomhán, kimérten tova.
Veled? - Veled nem lehet!
Eltolod sápadt, szomorú lelkemet.
Szeretlek! - mondanám - eretnek
Tétován, dadogó szavakkal.
Eressz el! - sikoltod - és akkor
Rám zuhan
Mindig volt egy,
kivel kacérkodtam,
kinek néha haját húztam.
És volt egy, kiért
szívem először fogott lángot,
kinek a szomszéd kertjéből,
loptam gyönyörű virágot.
Mindig volt egy,
kiért órákig álltam,
az ablaka alatt esőben, sárban,
kiért sírtam fogcsikorg
Ha azt kérdeznék tőlem, hogy érzem magam most, nem tudom, mit válaszolhatnék. Hogy lehet az, aki nincs? Hiszen nem is vagyok! Nem is létezem! Test nélküli érzések, és gondolatok egyvelege a létem. Ezen belül főleg kellemes és kevésbé kellemes érzés
Volna egy perced ?
Kérdi szorongva,
S a tétova tekintet
Könnyesen kér.
Szakad a sóhaj,
Rebben a kéz,
Egy elvesztett világ,
A szemembe néz.
Tudja, hogy tudom,
De mégiscsak mondja.
Mennyire nehéz,
Sanyarú sorsa.
Dermedten állok,
Lelkemet védőn.
Csak nézek rá,
Oly eg
Vége már a szenvedélyes
lázas ívű szócsatáknak,
melyben magunkat hittük
az igazság bajnokának.
Hitem is megkopott,
el is hagyott talán,
mint fejemet a hajdan
göndör hajkoronám.
Véleményem, mi van,
nyugodtan mondhatom,
ki rám figyelne, most már,
nincs az a hatal
Ifjú volt, és lázas hittel
Lenni akart, az-az Egy!
Ki megmutatja, megváltja
Igazságra megtanítja,
Kitalálja, feltalálja,
Mert egyedül csak Ő tudja,
Mi az igazi egyszeregy.
Nézz hát énrám tucatember!
Lásd, Én vagyok AZ-az EGY!
A megismételhetetlen, az egyed
