Előttem lebegsz,
mint a lila nő a Chagall képen.
Úgy képzellek el ruhátlanul,
rózsák közt nappal és éjjel.
Csak úgy,
mint egy könnyed virág,
mint egy sóhaj,
mely a mellkasomba vág,
mikor rád gondolok
akarva-akaratlanul.
Csak vagyok,
s csak vagyok...
Nem is tudom,
vagyok egyáltalán?
Biztosan,
mert kín gyötör,
mely megöli,
pusztítja lelkem,
mert felemészt a magány,
a sírba visz,
a föld alá taszít engem.
Miközben előttem lebegsz,
lebegsz,
szüntelen...
Meddig,
vajon meddig bírom ezt?
Válts meg!
Válts meg!
2004. július 16.
Hozzászólások
Az előttem szólók már sokmindent elmondtak, amit magam is gondolok.
Nos, igen, a szerelem érdekes egy valami - sokan próbálták, próbálják megfejteni, versben, prózában, dalban, mégis mindig titokzatos marad. Fáj és éltet, gyógyít és megöl, földbe döngöl és felemel.
Mindent el lehet róla mondani és annak az ellenkezőjét is. És talán ez az az emberi érzés, amiről a világirodalom (zeneirodalom, festészet stb) legtöbb alkotása szól.
Örülök, hogy idehoztad ezt a versed, tetszett!
Köszönöm Gabi, örülök, hogy tetszett!
Ez van, amikor múlik. Az érzést tanulságosan megörökítetted versedben. Ahogy a népdal is mondja: "Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem". Azt is megemlíthetem persze egy jónevű filozófustól: "Ami nem öl meg, az megerősít."
Életben vagy, túlélted és erősebb vagy, mint valaha.
Kézszorítás és gratula!
Köszönöm szépen, Milán! Igen, valahogy így van a lényeg. :)
Köszi szépen! Egyes filozófiák szerint, amit nem írunk le, az meg sem történt velünk. Van ilyen, hogy történelmi emlékezet meg hasonlók... Szóval írj! Az ember az elején bukdácsol egy kicsit, de belejön, ha kitartó. Aztán meg nem is kell feltétlenül profivá válni. Az ember kicsivel összeszedettebben gondolkodik a világról meg önmagáról. Már ez is valami.
Versed légies látomás, mégis szinte letaglózó erejű. Egyféle pszichedelikus benyomást kelt, mintha közeledne a világvége. Nem érdemes elfelejtenünk azonban, ahol becsukódik egy ajtó, rendszerint kitárul egy ablak. Nem tanácsos kétségbe esni, muszáj higgadtan keresni a megoldást!
Átható, karakteres, drámai érzelmi vihart ábrázoló alkotást hoztál. Elismeréssel gratulálok!
Azt hiszem, a szerelem titok. Valójában nem lehet feltárni, csak körülírni. Morális megtisztulás annak, aki ad. És néha valóban drámai. Köszönöm Míra a véleményt!
Átérzem a költői én szenvedését. Magam is megjártam az általad szemléletesen illusztrált utat, ismerős a helyzet. Sajnos akkoriban épp nem értem rá verselésre, nem írtam ki magamból a bánatom, így túl hosszan elhúzódott a búskomorságom és a csalódottság érzetem. Utóbb viszont már (tanulva az esetből) figyeltem a jelekre, így nem érhettek váratlanul a sorscsapások. Lélekbúvárként visszagondolva azonban úgy sejtem, a feldolgozatlan, ifjúkori traumából indulhatott ki később egyik-másik törlesztésszerű szakításom, amikor én is egyoldalú és hajthatatlan voltam.
Bizony-bizony gyakorta kiszámíthatatlan az élet, igen rapszodikusak a kapcsolatok. Talán ezért valósul meg ritkán a tökéletes szerelem, és ezért nem válik háborítatlanná a boldogság.
Nagyon jó, hogy lejegyezted érzelmeid, a melankóliának is megvan a maga szépsége, illetve emlékként is fontosak az akkori gondolataid.
Gratulálok a vershez + ötös pacsi!
Köszi szépen, Laci! Szerintem egyszer meg kell történnie az ilyennek, hogy az ember tudja, mi is az. Illetve szerintem csak egyszer történik meg, mert utána az ember már óvatos. Aztán sok év után már csak egy nem is fájó emlék.
Kedves Géza!
Nagyon mély érzelmeket közvetítesz. Átjön a versből, hogy számodra rendkívül fontos, akinek szól, és akinek a hiánya nagy fájdalmat okoz. A képek, mint a "lila nő a Chagall képen" és a "könnyed virág", erős vizuális és érzelmi hatást keltenek.
Központi téma a magány és a vágyakozás, amely szinte elviselhetetlen fájdalmat okoz. A szeretett nő közelségére vágyakozás csodálatos versbe öntése...
Nagyon szép és érzelmes vers. Nekem nagyon tetszik. :) köszönöm az élményt!
Szeretettel: Kata
-
1
-
2
oldal 2 Következő