ALAPÍTÓ

Emléktó üvegén

10843573865?profile=original



Kormot szór szemembe
a reszketeg alkony,
tétova lépteim
konganak a parton.
Emléktó üvegén -
mint vékony cukormázt -
a hirtelen jött fagy
jéghártyát cicomáz.

Gondolatban élek -
testem már hitetlen -,
megdermedt énemet
lábnyomodba tettem.
Fagyos hangulathoz
nem tapad meleg szó,
kandallónélküli
didergő a kunyhó.

Magam mellé fekszem -
magányom markolom -,
s pattogó hasábok
zenéjét álmodom.


2006-12-30
Szavazatok: 0
Kapjak e-mailt, amikor valaki hozzászól –
ALAPÍTÓ

1973-ban jelentek meg első írásai a középiskolai újságban, ennek ellenére csak 2006-tól kezdett publikálni ismét az interneten tokio170 nicknéven. Az első időszakban csupán írásokat – verseket, novellákat, publicisztikákat – közölt, majd valamivel később megosztotta fotóit is. Alkotásaiban az emberi kapcsolatok, az érzelmek, illetve a csodálatos és megunhatatlan természet aprólékos bemutatása mellett, gyakran találkozhatunk a közéleti gondok, a társadalmi problémák megjelenítésével, ezen belül pedig a lelkiismeretesség alapkérdésével, illetve a becsületesség, a harácsolás, valamint az igaz és a hamis dolgok szembeállításával.
Mondandója néha (már a címében is) többértelmű, esetleg kellően humoros, ami segíthet a téma körüli gondolatok apró ereinek csermellyé szélesítésében.

Megjegyzések hozzáadásához 4 Dimenzió Online tagnak kell lenned!

Csatlakozás 4 Dimenzió Online

Hozzászólások

  • ALAPÍTÓ
    Már a neten az elsők közti, de a Nélküled c. az előbb volt itt is valamivel... :))
    Földim, ha lesz kandalló, akkor inkább ne add oda a fát a faragónak... Kiszedem, van hatalmas csákányom! :DD
    Recuppróka
  • ALAPÍTÓ
    Köszi Andi, örül a szamuráj... :))
  • SZERKESZTŐ
    Első verseid egyike, emlékszem erre is. Bár kis ráncfelvarráson átesett :), de akkor is tetszett, és mostanra csak növekedett a tetszésindexe nálam :))
    Csak ismételgetni tudom magam: szavakkal festett képeid - mint ez is itt:
    Emléktó üvegén -
    mint vékony cukormázt -
    a hirtelen jött fagy
    jéghártyát cicomáz.
    bámulatosak, és allegóriáid hasonlóképpen.
    gratulapacsi + cupp :))
    (jah: lesz kandalló is :) )
  • ALKOTÓ
    Nagyon tetszik, gratulálok!:)))
  • ALAPÍTÓ
    Így jó lesz Gyula? Valamiért kiszedtem a gondolatjeleket valamikor...
    Pacsi! :)
Ezt a választ törölték.

Témák címkék szerint

Havi archívum