Olyan reggel volt, mint a többi. Undorral nyomta le a vekker gombját, és – becsapva magát - még szundizott egy kicsit.
A tegnapról maradt kávé keserű íze keltette fel igazán. Pont, mint az élet, … az életem…- gondolta beletörődve Magányos Ákos.
Nem reggelizett. A száraz kifli nem csábította, más pedig nem volt otthon. Majd útközben veszek valamit, ígérte korgó gyomrának.
A borotválkozás, fogmosás és zuhany kicsit feldobta a hangulatát. Mégis, mikor inget választott, ma is a feketéért nyúlt. A tükör magas, sármos, laza pasit mutatott. Egymásra mosolyogtak, és a másik, még kacsintott is egy kicsit.
Pontosan akkor indult, ahogy minden nap. Úgy, hogy legyen ideje sétálni, nézelődni. Ilyenkor még nem érezni a kipufogógáz fojtogató bűzét. Szereti - a verebek csivitelő kórusát hallgatva - nézni a buszra várókat, és remélni, hogy egy reggel ott áll majd Ő is.
Ő, akiről csak elképzelései, álmai vannak. Róla, aki talán nem is létezik, és, ha mégis, akkor lehet, hogy már foglalt. Mégis, ma is reménykedve kémlelte a megállóban várakozókat.
És akkor meglátta!
Ott állt, félrehúzódva, a kerítés tövében. Várt. Talán rá, megérezve, hogy egymásnak termettek?
Igen! Magányos Ákos már tudta, holtbiztosan tudta, hogy Őt akarja, minden áron. Sajnos, az érkező busz véget vetett a szemezgetésnek. Nem várhatott tovább, ha nem akart elkésni, így egy búcsúpillantással elköszönt ugyan, de jelezte, este érte jön, és elviszi magával. Szólni nem kellett, elég volt a telepatikus gondolatátvitel, mert Ők ketten, az első pillanattól értették, érezték egymást.
Várta, nagyon várta az estét. Napközben meglepően közlékeny és vidám hangulatban végezte a dolgát, kollégái és ügyfelei nem kis örömére. Máskor mindig utolsónak maradt, nem volt, ami siettette volna a hazamenetelt. Ma, elsőként rohant el, hiszen tudta, már nagyon várja valaki.
A busz, a kora-esti dugóban lassan döcögött, meghosszabbítva az időt, elodázva a nagy találkozást. Amikor végre célba ért, már a busz ablakából látta, nem hiába sietett. Ott van, vár rá, és még szebb, mint reggel volt. Jót tett neki a napsütés és a tudat, hogy valakinek nagyon kell. Fehér ruhája, miközben kiemelte hamvas szépségét, kecses vonalait szemérmesen takarta. Sokan megnézték, ahogy ott állt a kerítéshez simulva, mint aki el akar rejtőzni, de hiába igyekezett, bódító illata elárulta.
Ákos nem tétovázott. Már nap közben a zsebébe rejtette apró, de éles kését, mert tudta, használnia kell, ha nem akar szenvedést okozni választottjának. Nem érdekelte, hogy látják, és a Kedves sikolya sem, amit az acél érintésekor hallatott. Elvette, amire vágyott. Óvatosan emelte fel és vitte haza – immár halott – kincsét.
Szörnyülködő arcok, fejüket csóváló, szemrehányó tekintetű emberek nézték végig tettét. Nem akadt egy sem, aki szólni mert volna.
Másnap, a délutáni újság adta hírül a történteket.
„ M. Ákos, 40 éves, zuglói lakost – a bérleti díjért érkező - tulajdonos találta meg holtan, az apró hálószobában. A halál oka, mérgezés. A gyilkos kiléte ugyan ismert, de a vázában illatozó liliom nem büntethető.”
Hozzászólások
Kedves Erzsi!
Tudod, igaza volt annak a virágnak.
És köszönöm, hogy olvashattalak.
Drága Évikém!:)) Köszönöm jöttödet, és kérdésedet.
Miért?
Bonyolult. Szerettem volna egy rejtett üzenettel lázadni az erőszak ellen. Úgy tűnik, az üzenetet túlságosan is elrejtettem... :)))))
Az erőszak, erőszakot szül.
Ezt az üzenetet csomagoltam bele ebbe a történetbe.
Megfontolt szándékkal ölt az ember..., és a virág haláltusájában, utolsó erejével visszavágott..., igazságot szolgáltatott.
Ölellek szeretettel, Lótusz.
Először bedőltem, de a végén már éreztem, hogy ki a szerelem tárgya. Mindent értek, csak azt nem, hogy miért? Az akác még illatosabb lett volna, s nem is öl. Én viszont ölellek, mert olyan aranyos!
Kedves Ada!:)) Hálás vagyok látogatásodért, köszönöm!
Most, hogy mondod..., tényleg elhúzhattam volna még egy kicsit a végét. :)
... Csak, hát akkor már nem félperces lenne.:)))
Ölellek szeretettel, köszönettel véleményedért, Erzsi.:)
Köszönöm Laci, hogy elolvastad! :)) Bár igen kedvelem a szamurájokat, de ezt a szokásukat - liliomhagyma sütve..., és elfogyasztva!!! - nem támogatom!:)))
A történetnek nincs valós alapja, csak játszottam a lehetőséggel. A halál oka így sem szívroham, sem allergia..., csupán a szerelem.:)
Ölellek szeretettel, köszönettel jöttödért, Erzsi.:)
Tetszik az alapötlet, a vonalvezetés sem rossz, a végét én még kicsit elhúztam volna. :) Gratulálok! :)
No, ezután még jobban érzékelhető, hogy a szamurájok mennyire kemény fickók, mivel nekik ünnepi csemegének számít néhány sült liliomhagyma. :)
Ezt a fiatalembert lehet, hogy magányossága és túlérzékenysége segítette a túlvilágra. Amikor egy ilyen illatallergia szívrohammal párosul, nem könnyű kideríteni a halál igazi okát.