Ősszel az esték hosszúra nőnek,
komor csend folyik az égről,
nékem a szín most idegen,
régen álmodtam világoskékről.
Sorba rendezem halott vágyaim,
már idegenek az apró álmok,
haszontalanul vártak a polcon,
sorjában néhányat kidobálok.
Most ablakom valami eltakarja
a testes sötétség érkezik,
szemem előtt szemérmetlen
az akácommal ölelkezik.
Látom az árny hogy
kúszik fel
a tehetetlen néma fámra,
s a síri csendben fejét rázva
levél zörren hajnalig,
majd fekete csipkéjű ágkoronával
a felhők előtt,
akácom pőrén fagyoskodik.
Ma az éj is szokatlan csendes,
akár csak kint a csillagok,
fázósan bújnak felhőkabátba,
hideg fénnyel félhold ragyog,
piheni napját az átutazó,
párnája kopott hátizsák,
nem hallja a kopogtatást,
zárva marad a színes világ,
nyugalmat leng a gyertya fény,
ima után szunnyad a hang,
csak a paplan selyme neszez halkan,
éjfélt kongat az öreg harang,
s kidobált vágyaim dérrel lepi
a kíméletlen őszi fagy.
Megjegyzés: szépírások
Hozzászólások
Gyönyörűek csended hangjai, s a látomások, melyeket kivetítesz a megszemélyesítésekkel, s az út melyen elvezetsz az őszi világba. Meghatóan szép élményben volt részem. Köszönöm.
Ne félj a fagytól drága Szaffy! Csak téli álomra, pihenésre biztat. Kidobott álmaid, vágyaid közül az életképes tavasszal újraéled, a többiért pedig nem kár, mert csak teherként cipelnéd. Képeid elbűvölően szép világba vezettek! Köszönöm az élményt! Gratulálok szeretettel, Lótusz.
Kedves Laci!
Hogy ennyi minden fért a versbe szinte hihetetlen. Köszönöm, barátsággal: szaffy
Erika drága, köszönöm. Párat kidobtam, mert visszafogtak.
Teljesen átélhető, igazán hiteles ez az esti hangulat kedves Szaffy. Az akác pőresége, a testes hidegség erőszaktétele, a néma fák fejrázása, a lecsupaszított ágak szégyenkezése mind-mind erőteljes látomást vetít a megszemélyesítések és metaforák, valamint a stilisztikai trópusok világába.
Gratulálok!
Drága Szaffy!
Gyönyörű ez az őszi merengő.
(A vágyaidat azért nehogy kidobáld!)