Tudod, már ne gondolj arra:
mi lesz, ha megszűnik lét,
égen varjúhad kering,
Újvilág röghöz köt,
Jelen, s múlt keveredik.
Ronggyá gyűrt a múlt,
malom évgyűrűkre tépte,
idő vasfoga marta,
élet-vásznára feszül képe.
Gondoltál valaha arra:
még nem is éltél, nem öleltél,
kenyér morzsája maradt,
lelkedbe őrzött vágyaiddal?
Már ne gondolj arra, mi fáj,
fények lassan kialszanak,
idő vonata egekbe suhan.
Nyitott szemekbe port fú a szél,
forr a világ, csírája fércet fűzött
rég a múltba.
Érzések vulkánként törnek fel,
könny permetet lehel:
érintsd meg lelkemet,
még utoljára simítsd arcomat,
testem szorosan fond karodba,
Ölelj mindörökre!
Megjegyzés: szépírások
Hozzászólások
Köszönöm értékeléseteket, véleményeteket, kedves Laci, Erika, és Krisztina! Amikor elszalad az idő, és rájön az ember, hogy mennyi dologról lemaradt, amit pótolni sem lehet, akkor ráébred, hogy változtatni kell. Jól látjátok, érzitek ennek súlyát.
Szeretettel:
Klári
Olyan kérdéseket teszel fel, kedves Klárikám, ami előbb mindenkit elgondolkodtat. Nem szabad a szőnyeg alá söpörni, beszélni kell róla, így, mint Te és akkor máris könnyebbülsz kicsit!
Isten éltessen sokáig névnapod alkalmából!!!
Szeretettel, Erika
Sajnos egyszer mindenkinek mennie kell... Jobb érzés persze úgy suhanni az egekbe az idő vonatán, ahogyan írod. Mindenesetre vénségesen, elfáradtan szimplán is jobban bele lehet törődni a távozásba, mint alig kiélt vágyakkal teli, szinte fiatalon. A legszebb persze az lenne, ha minden ember matuzsálemi korban távozhatna szeretett, megbecsült társával egyetemben.
Versed szomorú, de megkerülhetetlen témát felvető, eufemizált hangulatú elmélkedés. A századik szülinapod után még visszatérünk rá, bővebben elemezzük. Rendben?
Gratula + pacsi!