Csak ülsz, ülsz szótlanul,
szürke árny nehezedik rád,
szemed távolba réved,
nem gyúl már benne fénysugár.
Remegő kezed az öledbe rejted,
az utolsó ima hagyja el ajkadat,
Isten megtagadott régen,
nem kell, hogy hallja hangodat.
Bánattal festett
bánat (4)
Mi lesz, Uram, ha verni kezdesz,
- nem bottal, mert az nem szokásod,-
hanem engem, földi képmásod,
a mostanba beledermesztesz?
Mint Sétet, aki visszanézett.
Ha elveszel jövőt és múltat,
s a mát hagyod, az elborultat:
az lesz az igazi enyészet?
Vagy talán az
Sivár esőt szitál a rakparton az éj,
fürdik a sötétség, mintha nem is lenne tél.
A Duna kreppelt csíkján – vonagló szirének –
tükörben táncolnak a parti lámpafények.
Pilléreit nyomva fekszik a híd-teher,
ledőlt daruként a folyó fölött hever.
Cs
