átmegyek Dijf-el a grachton, alattunk hömpölyög
a földmoslék, a folyó vére ragyog, ahogy egy dézsatündér
ösztönösen veti magát bele, és akkor arra gondolok:
otthon már hogy tocsoghat az izzadság minden öltönyösre,
akik a Dunát meglátják duzzadtan, a gáta
Sehol se vagy. Sehol sem talállak. Sehol sem lelek rád. Útra kelek hát, hogy megkeresselek. Hosszú és fáradságos lesz az út, minden megtett lépés, minden érted gondolt gondolat, minden leírt és kiejtett szó, minden hősies és elvetemült tett. Bejárom
Kerülgetem egyre, ami lényegem.
(Erről szólt minden egyenes szavam és
epés énekem.) A "mégis" csapdáját.
Az állhatatos bukást. Hogy el mégsem
kerülhetem, régen megsejtett tudás.
Úgy élek egy újabb nélküllel tovább,
hogy lélegzésem is hőstett. És pe
Büszke bizonyosság. Minden
szavad. Értik. Így hát nem marad
semmi rejtve. Most már. Innen
csak előre. Bár a part szakad.
Szavak nélkül hidat. Nem kell
több. Ami mégis, régen adott.
Csa
művirág sikoly az éjben és össze-
csavart lobogó fojtott suhogás és
kések csupa kicsorbult él zuhanás
mindahány korláton át fekete-
keretes táviratok önmagadnak
szélben bujdosó arc csapdák vasától
fölsértett önérzet
Dühödt, rikoltó szélben őrizem a sáncom,
felmutatva bátran, hogy még megvagyok,
sároznak, kennek, rút szennyel dobálnak,
részegen-vadul köpdösnek linkóci léhajok.
Nincsen védvonal, nincs tisztes szövetség,
néhány rozzant közvitéz motyogja senyén:
h
Egy este arra ébredtem,
görcsös fájdalom van testemben.
Mozdulni is alig tudtam,
orvos kell most azon nyomban!
Gyomrom a torkomba szökött,
nem volt uralmam semmi fölött.
Kórházba menet úgy féltem,
gyengeségem szégyelltem.
Három vizsgálat után mondták,
elveszí
Mindig volt egy,
kivel kacérkodtam,
kinek néha haját húztam.
És volt egy, kiért
szívem először fogott lángot,
kinek a szomszéd kertjéből,
loptam gyönyörű virágot.
Mindig volt egy,
kiért órákig álltam,
az ablaka alatt esőben, sárban,
kiért sírtam fogcsikorg
undort öklendezett a seszínű ég
szánalmas lépteid elvesztek
a néma csendben
*
hajnalcsillagra borult a rumos flaska
foszladozni kezdett a szeretés
tükröződött bizonytalanságban
a víz nem mozdul
*
nem törődöm arckifejezéssel
tehetetlenséget zümmög a n
Óvatlanul túl messze merészkedtél.
Nem gondoltad végig, hogy van olyan
pont, ahol nem lehet befejezni, csak
abbahagyni. Innen bűnök rutinos
összjétéka nélkül visszafelé sem
vezet út. Mennyire ügyeltél, kínos
helyzetbe ne kerülj — hogy teremthetnél
Kibontott zászló.
Kokárdavirág.
Égre nyújtózó,
Tiszta ifjúság.
Gyémánt volt szava.
Ha felszikrázott,
Kihűlt parázsból
Élesztett lángot.
Mintha örökké
Csak a hang után, uram!
Csakis a hang után!
Önre aztán nem vár
se tisztes helytállás,
se győzelemmel fölérő vereség —
tétovázások, kételyek,
kisszerű megalkuvások nélkül
legyen kés a v
verset írok az égre
színes tintamadarakat röptetek
hintázik a fény
lusta hegyeket ösztönzök kocogásra
sakkozni tanítom az erdei manókat
hagyom az isteneket játszani
felhők ülnek a szélre
origamit hajtogatnak az óriások
apró kavicsok mondókáznak
lovak ál
Ott éreztem először, az iskola udvarán, talán harmadikban. Pedig
minden ellene szólt: a nyakban mindig szűk kisdobosing, a sötétkék rövid-
nadrághoz dukáló fehér térdzokni, idétlen magasszárú lakkcipővel,
a felvont szemöldökökkel felügyelt alakza
Valami vörös szövetből készült ruha volt rajta - már nem emlékszem pontosan milyen, mert a lépcső tetején az alulról feltüremkedő sötétség teljesen elborított és szinte csak az arcát láttam. De az a mindenre elszánt tekintet erőteljesen belém ivódott
Látomás…
Sebesen szárad fel mögöttem az idő,
füvekre tapad minden meddő pillanat –
múltam a bozóton súlytalanul lifeg,
akár egy megviselt, eldobott filckalap.
Óhaj…
Ötvenöt dúlt nyarat talán jámbor ősz követ,
fészkel a remény, vackol milliárd én
tű fokában felejtett
foszló fonalvég
felismerhetetlen színe
nem ígérhet feloldozást
legyen bár hitünk hónál fehérebb
hajnali kertek ködéből elődereng
sebekig ér a
Nem vagyok rabló,
nem vagyok álnok,
nem vagyok hazug és
nem vagyok átok.
Nem vagyok bolond,
nem vagyok béna,
nem vagyok bérenc
és nem vagyok léha.
Nem vagyok birtok,
nem vagyok áru,
nem vagyok színész és
nem vagyok bábu.
Nem vagyok kedves,
nem vagyok zsarnok,
n
Nem ezektől a gereznás palástoktól
keresztbefektetett pallosoktól glancolt
vasbordáktól émelyítő füstölőktől
láthatatlan csuklyáktól nem ezektől a
kulcslyuk formájú szemektől koponyához
simuló fülektől bodorított apród-
frizuráktól készséges csör
Hontalan szavak
végtelen térben
Csatolt FÁJ(da)Lom töredÉK
Isten szemében
*
már nem tudok életül
töredékes összefüggések
arcvonalaiban
csontra vetkőzik az idő
reggeli félregombolások
áttűnéseiben
elnémított kő zokog
a felismerés
összetört pillanatában
hozzád indu
