ALKOTÓ

Őszidőnk


13132414462?profile=RESIZE_400x


Ülj a tenyerembe te libegő levél,

várhat az avar-sír egy percet még!

Mondd, milyen az őszidő, ha kopog a tél,

fájnak-e az emlékek, ha közel a vég?

 

A tavasz varázsa, mint selymes igézet

még mosolyt kelt-e sárgult lelkeden?

Mesélj a napsugárról, mi arcodra tévedt

s csókolt, csókolt napestig kedvesen.

 

Fájt-e nyárelőn, mikor a szirmok lehulltak,

s csak a szél susogta riadt búcsúzásuk?

Ámultál-e, amint a gyümölcsök árnyadba bújtak,

majd a fény fürdette színes bódulásuk…

 

Ha barázdáim nézed, sorsodat olvasod,

sorjáznak ráncosan az idő rótta nyomok.

Már elfújták az évek a tavaszi illatot,

maradt nekünk a kétség, a remény is zokog.



Szavazatok: 1
Kapjak e-mailt, amikor valaki hozzászól –

Megjegyzések hozzáadásához 4 Dimenzió Online tagnak kell lenned!

Csatlakozás 4 Dimenzió Online

Hozzászólások

  • ALAPÍTÓ

    Szomorú, szomorú, na... Valahol olvastam, hogy minden temetésen magunk halálát gyászoljuk. Sajnos ez így van, amikor látótérbe kerül a vég, már az őszi avar-sír is az elmúlásunkat juttatja eszünkbe. Szomorú, szomorú, na...
    A levél emlékezetéből érzékletesen tűnnek át képeid az emberi sors végső magányába, ahol a "remény is zokog". Megható hangulatú, erős benyomást keltő vers.
    Elismeréssel gratulálok + ötös pacsi!

Ezt a választ törölték.

Témák címkék szerint

Havi archívum