Eltávolodnak, elszakadnak
tőlünk a dolgok, barátok,
emlékek, s tárgyak,
csupán a növekvő veszteség
az egyedüli fontos.
Nem szükséges már mozdulatlan,
elérhetetlennek tűnő
örökkévalóságokba kapaszkodni,
ha nincs kivel megoszthatná
az ember belső lelki harmóniáját.
Kisstílű, tisztavirágéletű
olcsó sikereknek,
elismeréseknek sem lehetséges
elegendő hasznuk,
ha mindig mások seggét
szükséges kinyalni hozzá.
Mert most, akár a mérleg
két serpenyője úgy méregetik
egymást odakint a Világban
hitvány pojácák, és tartósnak
bélyegzett balekok
alantosabb szerepeket
kényszerítve magukra,
mert elvadult, magányos
arcok úszkálnak ebihalakként
e mostani közönyös,
kiszámíthatatlan forgatagban.
Az ember talán egyféleképp
mozdulhat akár a kő,
vagy a sárkolonc;
rögeszmék prédikációs
bozótja is leláncolja nem
csupán a mindennapok
nehézkes sziszifuszi gravitációja,
hogy saját árnyékát is vonszolnia
muszáj itt e földön,
mert HóhérIdők bozontos
senkiföldjén kell élnünk,
ahol kicsinyes-szánalmas
győzelmek mámorában
fürdőznek kényurak,
míg előbb-utóbb egyikük
feje végleg porba hull.
Nem segíthet itt már semmiféle
ármány, se beszédes furfang;
megalkuvó sorsát mindenki
végigéli előbb-utóbb,
de még a cinkosok is,
törtető hitszegők
- meglehet -, nyomorult
áldozatokká vedlenek
s buknak a földi vermek alá.
Pislogó vakondok
földalatti járatokban többet
tudhat a valódi túlélés szabályairól,
mint egynehány mai
modern digitális nomád.
Imbolyogva megindulnak
mostan sokan, akár
a tétován botorkáló alvajárók,
kik még nem is sejthetik
merrefelé viszi lábaikat megkezdet útjuk;
ónos esőben dülöngélő árnyak
is előbb-utóbb átgázolhatnak
hétköznapok hullámain,
csupán csak tudni kellene
a hozzávaló biztonságos módszert
s játékszabályokat,
amiben talán még
nem csalódott senki.
Hozzászólások