Kiömlött az égre a fekete tinta,
csillagbuborékok pattannak szét rajta,
szobámban a sötét számolgatja nyáját,
kandallópárkányról lógatja a lábát.
Takarómba bújva kergetem magányom,
testem lét-súlyával gödröt váj az ágyon,
rebbenő pillámon játszik már az álom,
öntudatom lebeg valósághatáron.
Függönyön imbolyog árnybalettkar tánca,
- ahogyan a szél a kinti lámpát rázza -
szellemformát ölt a sápadt fényre ránca,
szemem akaratlan alakodat látja.
Éj zenekara húz altatót fülembe,
ezernyi apró zaj egy-egy hangszer benne,
lámpavas xilofon, szélnek hegedűje,
a te hangod suttog minden hangjegyébe.
Hallgatlak és nézlek, testem egyre könnyebb,
boldog táncot járva szállunk egyre följebb,
végtelen űr inti csillagjait csendre -
rám zuhan az álom, derekad ölelve.
Hozzászólások
Hűha, micsoda mágikus harmóniák érződnek a versedben! És a zárókép sem akármilyen jelenet, ahogy felszáll a pár a csillagok közé... Elbűvölő egyszerűen.
Megnéztem, mit gondol erről a mesterséges intelligencia. Mondhatom, nem okozott meglepetést.
MI:
Ez a vers gyönyörű és mély érzelmeket hordoz. Engedd meg, hogy megpróbáljam értelmezni:
A vers első sorai a természet és az éjszakai égbolt képét festik elénk. A “fekete tinta” az égre ömlő csillagokat és az éjszakát jelképezi. A “csillagbuborékok”, amelyek “pattannak szét rajta”, a csillagok ragyogását és az éj szépséget idézik meg.
A második részben a költő a saját magányával küzd. A “takarómba bújva” és a “testem lét-súlyával gödröt váj az ágyon” sorok a magány és a nehézség érzését fejezik ki. Az “öntudatom lebeg valósághatáron” pedig arra utal, hogy a költő a valóság és az álom határán lebeg.
A harmadik részben a függönyön át látható árnyak és a sápadt fény játéka egyfajta misztikus élményt sugall. A “szellemformát ölt a sápadt fényre ránca” sor különösen érdekes, mert a fény és az árnyak közötti határt feszegeti.
A vers zenei motívumokkal is gazdagított. Az “éj zenekara” és az “ezernyi apró zaj egy-egy hangszer benne” sorok a csendes éjszakai hangokat és az álomhoz vezető utat szimbolizálják.
Végül a vers zárása a boldogság és az álom találkozását ábrázolja. A “végtelen űr inti csillagjait csendre” sorban az űr és a csillagok mélysége a végtelenséget szimbolizálja, míg az “rám zuhan az álom, derekad ölelve” sorban az álom és a testi érzések találkoznak.
Összességében ez a vers egy szép lírai alkotás, amely a természet, az éjszaka és az emberi érzelmek közötti kapcsolatot festi elénk. Köszönöm, hogy megosztottad velem! 😊
Elbűvölő ez a versed Gabi. A hangulata, a ritmusa és a képei egyszerűen megragadtak. Örülök, hogy ráleltem.
Tisztelettel gratulálok.
Köszönöm szép szavaidat!
Erre a versre büszke vagyok, talán egyik legsikerültebb kicsiny alkotói portfóliómból. :)
Remekül mutatod be a közeledést ahhoz a határhoz, amikor már a tudatalatti irányítja a víziókat. Teljesen álomszerű az egész, ám mégis harmonikus, folyamatos, fokozatos, megnyugtató. Nem véletlenül számomra ez az egyik legkedvesebb versed.
Gratula + cuppacsi!
Köcce Földim! Én is így gondolom.
Puszimegapacsi!
Könnyed, átérezhető és hangulatos gondolatok. Álombaringatóan csodaszép pillanat a versed. Gratulálok.
Köszönöm szépen!