SZÉPIRODALOM

Gyönyörű ma ez az ébredezés! Csupa derű, és nyugalom. A napfény beárad az ablakon, az érzések és gondolatok még nem érnek el az ember tudatáig. Ez az a néhány pillanat, mely az élet legszeb

 Amikor a fiak közül mindenik megközelített engem akit magommal én ültettem az asszony hasába, tudtam, nem kell már várnom a sámán jöttét, ideér a dobjával hamarosan, azután már semmi más nem jő a nyomában, mint a halál. A halál, akinek neve van, de

„Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket.” Jézus (Jn 13,18)

Júdás ébredj! Hallgat még a kakas, most még meggondolhatod, hogy a teli erszényt, vagy Őt választod!
Csak annyi kell, hogy tudj nemet mondani, és átírhatjuk a történelm

Halálok halála

Amikor a fiak közül mindenik megközelített engem akit magommal én ültettem az asszony hasába, tudtam, nem kell már várnom a sámán jöttét, ideér a dobjával hamarosan, azután már semmi más nem jő a nyomában, mint a halál. A halál, aki

A középiskolában ismertem meg. A beiratkozás során rögtön kiderült, nem csak hogy osztálytársak, de szobatársak is leszünk. Addigra természetesen már visszafordíthatatlanul rendetlenné vált. Habár a kollégium fiatalos ambíciókkal hajzselézett, újdons

(Sz. É. halálára)

Elvette az Isten

vágyaidat végre,

cserébe ráncokat

és annyi pénzt adott,

hogy kifizethessék

a temetést,

virágot,

s papot.

Két végén égetjük a gyertyát: anyám a konyhában ártánykodva

én meg a kisszobában, mert persze megint hétvégén van áramszünet,

mint mindig, mikor átgázolva a potyadék városi tömegen felugrok

hozzá  maradék körúti garzonjára - piszmog már a tűzzel és husz

Nyomasztón transzparens ív
fut horizonttól horizontig
beléd vetett kételyt nem tűrő bizalom
ígér mégis hathatós védelmet
– váratlan rád már nem szakadhat! –
bizonyságként túlzó gesztussal mutat
a fénycsóvában úszva aládúcolatlan
is hibátlanul egy

(V. Mihálynak)

Hazádnak rendület --- :

e mondat zsákfalu,

ha ismételgeted,

nem jutsz a dögkútnál tovább.

Ha volt is, elveszett,

nevét se tudhatod,

a nagyvilágon e

kívül se tágasabb.

Nincs több dimenzió,

összpontosítottan

emel ki bárhonnan

bérgyilkos osztaguk

Még mindig futok. Még mindig loholok. Nem azért mert kergetnek, nem is cél és értelem nélkül, hanem mert megszoktam szorgosabb éveimben. És mert tudok! Pedig már lassítani kéne. De képes vagyok rá! Igaz

Valami vörös szövetből készült ruha volt rajta - már nem emlékszem pontosan milyen, mert a lépcső tetején az alulról feltüremkedő sötétség teljesen elborított és szinte csak az arcát láttam. De az a mindenre elszánt tekintet erőteljesen belém ivódott

             tű fokában felejtett
             foszló fonalvég
             felismerhetetlen színe
             nem ígérhet feloldozást
             legyen bár hitünk hónál fehérebb
             hajnali kertek ködéből elődereng
             sebekig ér a

„Petőfi él! Lánglelke fennvirraszt.
Vénség, halál sohasem érik azt.”

(Reviczky Gyula: Petőfi él)

Első találkozásunkkor én voltam a fiatalabb… A másodiktól kezdve, Ő.
Amikor először hajthattam fejet a kozákok kardjától elesettek emlékére készített emlé

Tavaszodott. Reggel volt.  Csodálkozva nézte, mintha először látta volna, ahogy fény áztatja a reggelt, mintha életében legelőször látta volna, bámulta kitartóan, olyan nagy-nagy rácsodálkozással, sose unta meg, pedig annyiszor látta már, annyi év e

Tudván:
elkerülhetetlen
megannyi esendő végvár eleste,
immár minden helytállás
eleve megkésett utóvédharc —
veszve.

Nem hiábavaló mégsem,
nem pusztán harsány
magakellető virtus.

Híján korához illő
tartásnak–tartózkodásnak,
őszülő tincsekkel
az e

Lebontott épület csupasz telkén állok,
lekésett ölelés szelleme kísért,
vétek kihagyni egy pilleérintést is,
ami elől szemünk s tenyerünk kitért.

Parázna szavakat álmodoztam szádból,
féliggondolt bűnök fulladtak belém,
pucérra vetkőzött igéim pirul

Ahol nagyapám rongyos térképe a hajtogatás mentén kikopott,

s ahol inkább némán kihunynak, semhogy az újratervezést

felkínálnák a navigációs szoftverek,

Myworld’s End közigazgatási határán kívül,

az olajfoltos, régi dokkokon túl, ahol a félsziget

még hos

Gyönyörű ma ez az ébredezés! Csupa derű, és nyugalom. A napfény beárad az ablakon, az érzések és gondolatok még nem érnek el az ember tudatáig. Ez az a néhány pillanat, mely az élet legszebb ajándéka