A megbuktatott életek
ördög-mosolyával még
egyre vissza-visszajárnak
az itthagyottakat újból
megkísérteni; kijátszák
életvesztő tartot-kártyáikat is,
ha azon múlik kihez is
pártolhat istenigazán
a kisstílű vakszerencse.
Egyre inkább sóvárogva,
kicsinyes gyönyör-féltékenységgel
nézik-bámulják
a nehezen megtalálható boldogságot is,
melyről mindannyian
híven álmodni szoktak.
Mintha meztelen lelkek
is szakállas sziszifusz-ólomsúlyokat
emelgetnének létezésük óráin,
melyek hirtelen leránthatják
őket tátongó mélységek irányába,
mert most még erősen
acélálkapcsokkal harapdálják
az iszapszagú Időt,
mely ingoványos, süppedős.
Bukott angyalok is egyre
inkább garázdálkodnak
exibicionista dáridózó módra,
miközben újabb s újabb
hitvány perc-emberkéket
teremtenek önző-mohó saját módra,
mert most egyre inkább
nevenincs utakon át
szükséges bolyongania azoknak,
kik végleg magukra maradtak
- elnehezülnek önsúlyoktól
a zsigerlő reggelek is,
mikor el kellene kezdődnie
egy-egy viszontagságosabb,
csigalassúságú napszaknak.
Már senki sem kíváncsi
a felnőtt ember belső lelkében
bújócskát járt gyermeksírásokra,
amiket muszáj lenne
véglegesen is megvigasztalni,
garantálni ezzel a lelki biztonság
instabillá lett fogadalmát.
Jelenlétek tartós, kirekesztett
hiánya manapság ritkán tüntet;
inkább vesztegel.
A jelentésküszöböket is
szélhámos látnokok betonozzák be,
csakhogy nekik jó legyen,
míg az összes többi nyomorog,
ócska kis emberi semmiségek
groteszk-bizar grafitfutamából
nem építhettek kártyavárakat
se akarat, se szánalom.
Balsorsokra ráépíthető
sehonnai prédikációkat
darálnak el mindenhonnan,
s már aligha tudható,
az egyszerű átlag valójában
kinek is higgyjen?!
A belső lélektani emigrációt
talán nem is volna szükséges
az összetett lélek
barlangmélységeiből kikergetni.
Hozzászólások