SZÉPIRODALOM

Gyerekkoromban Besenyei Karcsi bácsi volt a legjobb kályhás a környékünkön. S bár nem vetette meg az „itókát”, keze alól mindig valódi remekművek kerültek ki. Fényesen ragyogó, barátságosan duruzsoló, meghitt meleget árasztó kályha remekek. Bizonyára

Távoli csillag vagy, ha sötét az éj, 
Egy fénylő gyertyaláng, mely csonkig ég. 
Megfáradt vándor, törten is egész, 
"Most"-ra túl sok és túlontúl kevés. 

Kávéban cukor, szájban keserű íz, 
Szép, szelíd mese, mi valót idéz, 
Lélekredőkbe vésődő rej

Csak ülsz, ülsz szótlanul,
szürke árny nehezedik rád,
szemed távolba réved,
nem gyúl már benne fénysugár.
Remegő kezed az öledbe rejted,
az utolsó ima hagyja el ajkadat,
Isten megtagadott régen,
nem kell, hogy hallja hangodat.
Bánattal festett