Hortobágyi Bélát kilökdösték a konyhába – és vitték volna tovább a ház előtt álló kis, civil kinézetű autóhoz –, amikor nehezen lélegezve megszólalt:
– Szobapapucsban? Így fogok gyalog visszajönni?
A felesége tuszkolta:
– Jól van az, menjél már!
Olvasnivaló (13)
Sorrend
Béla visszahívta Napvirágot, amikor felesége végül nagy dérrel-dúrral munkába ment, és beszélgettek még egy jó darabig, mielőtt kiment volna a kertet rendbe szedni.
Elővette a fűnyírót a kutricából (az udvari tárolót nevezte így), és letekerte a h
Hígderesen megpányvázott hajnalokon csípős
kucsmagomba-kedvességgel húzd elő a butykost,
Bátyja! – pálinkaszámba megy mindenesetre a foszlott
üdítős flakonból feslett késsel a pecába sulykot vető
etetőkosárka – rajta porgomolyag a vénába oltott
szú
– Április 17-e, kedd van. – Derűs napnak nézünk elébe, friss, déli-délkeleti, mérsékelt széllel. – Csapadék nagy valószínűséggel nem várható. – A hőmérséklet a koradélutáni órákban előreláthatólag meghaladja a húsz fokot. – Kellemes, sárkányreptető
Ázott, digitális gondolatok
analóg, ősi testekbe zárva:
így múlik el haló vágyunk –
bezsákol néhány cyber árva.
Patakpartra sem vágyom már,
hiába csal cseppje – giling-galang –,
esdeklő, esti imára szólít ma is
nyúlgát mentén a lélekharang.
mintha hullám csúcsán szállnál,
nézel, fejed nem emeled,
zsugorpont lett pupillád már.
Látogatók váltják egymást,
kényszermosoly, feldúlt arcok,
infúzión függ az idő,
s visszhangoznak fantomhangok.
Vinnék neked nyárillat
Izzadt nyár volt – fáradt.
Remegő emlékként idézem fel szádat –
szóbuborékaid iszapból szállt hangok,
nem fogta fel elmém, a tavon visszhangzott.
Mikor elpattantak a fátyolos szógömbök,
csak néztem ajkad ívét, mint dacosan felgyöngylött.
Ócska ho
