Ma van az év utolsó napja,
Hangosan kiabál a város
Apraja – nagyja,
Álljon le a hangos szó,
Halkan mondjunk köszönetet,
Édes Istenem,
Jövőre legalább annyit adj,
Mint idén én nekem!
Nem kérek én sokat,
Csak, hogy tudjak szeretni és
Legyen, aki engem is, viszon
Olvasnivaló (15)
Sorrend
Szerettem abban a kedves, régi nyári kertben! Mert ugyan ismétlődtek a napok, váltották egymást sorra csak, olyan kedves-szüntelen-de-egyáltalában-nem-szürke-egyhangúsággal, valahogy mégse unatkoztam, sose unatkoztam; jó dolgom volt, meg aztán bizton
Kikapcsoltam a tévét. Arcomon elmaszatolom a lefolyt könnyeim, szememből kitörlöm az ott maradt kósza cseppeket. Leoltom a villanyt és a hálószoba felé indulok. Útközben a fürdőben engedek magamnak egy pohár vizet. A hatalmas tükörben szembenézek ön
Ne is engem szeress kedves.
Magadat szeressed bennem.
S, hogy megtaláld, merülj el
Végtelen szerelmemben.
2. felvonás
(A helyszín továbbra is az ivó, de a konyhaajtó mellett a sarokban egy asztal még. Pató és Orbán a kocsma közepén állva, egy cigánnyal akarja elhúzatni a nótát.)
ORBÁN: - Idefigyelj, te gádzsó!
CIGÁNY (csodálkozva): - Hát hogy lennék én g
Szereplők: Petőfi verseiből lépnek elő.
Pató Pál (kb. negyvenöt éves)
Orbán (kb. ötven éves)
Szemérmetes Erzsók ((„ A helység kalapácsa" c. versből, kortalan)
Fejenagy ((„ A helység kalapácsa" c. versből, negyven év körüli)
Márta és a kántor (házaspár
Tizenegy éves volt akkor. Most mindjárt ötven. Nem értette miért halt meg az apukája. Miért kell neki és két testvérének apa nélkül felnőnie. Ő volt a legöregebb és egyedüli férfi a családban. Látta, amint édesanyja ül a kályha mellett és sír. Nem s
Ünnep van megint.
Állok az ablakom előtt.
Nézem a téli fák fagyos szépségeit.
Csillogás mindenütt.
Az ünnep sorba állítja
koldusait.
Friss kalács illatát
lehelik a házak.
Előttük gémber-testű emberek.
Mindenki siet.
A templom ajtaja nyitva,
vádlón a hitet taní
Mindig volt egy,
kivel kacérkodtam,
kinek néha haját húztam.
És volt egy, kiért
szívem először fogott lángot,
kinek a szomszéd kertjéből,
loptam gyönyörű virágot.
Mindig volt egy,
kiért órákig álltam,
az ablaka alatt esőben, sárban,
kiért sírtam fogcsikorg
Mottó:
"Kígyónak lábsót, madaraknak fogsort.
Diktál a beteg, írja a doktor.
Beszél majd az utókor, kiről?
Hahahaha Doktor Bubóról."
Fekszem az ágyamon. Elvégeztem többször minden gyakorlatot, amit a gyógytornász reggel bemutatott, és szorgalmi fe
undort öklendezett a seszínű ég
szánalmas lépteid elvesztek
a néma csendben
*
hajnalcsillagra borult a rumos flaska
foszladozni kezdett a szeretés
tükröződött bizonytalanságban
a víz nem mozdul
*
nem törődöm arckifejezéssel
tehetetlenséget zümmög a n
Óvatlanul túl messze merészkedtél.
Nem gondoltad végig, hogy van olyan
pont, ahol nem lehet befejezni, csak
abbahagyni. Innen bűnök rutinos
összjétéka nélkül visszafelé sem
vezet út. Mennyire ügyeltél, kínos
helyzetbe ne kerülj — hogy teremthetnél
Apai nagyapám önkéntesként harcolta az első világháborút. Fiatal volt nagyon. Mesélte, a ”feltöltött személyi állományú” gyalogos zászlóalj menetelt felfelé, aztán foglalt állást valahol a Kárpátokban. (A történészek az oroszok áttöréséről írnak. Sze
Mottó (idézet barátom leveléből): "Most meg azt kérdezzük magunktól: miért van az, hogy
- a gyerekeknek nincs lelkiismeretük,
- miért nem tudják, mi a jó és mi a rossz,
- és miért nem zavarja őket, ha idegeneket ölnek, akár osztálytársaikat,
Hontalan szavak
végtelen térben
Csatolt FÁJ(da)Lom töredÉK
Isten szemében
*
már nem tudok életül
töredékes összefüggések
arcvonalaiban
csontra vetkőzik az idő
reggeli félregombolások
áttűnéseiben
elnémított kő zokog
a felismerés
összetört pillanatában
hozzád indu
