Újra este lett.
Fáradt a test,
a lélek szelíd
csendbe merül,
s asztalomra szent
gondolat kerül:
Szereteted hirdeti,
áldott a pillanat,
öröm a perc, mialatt
meghitt nyugalom
szórja szét utamon
drága kincseid…
Már érezlek,
hallom a Hangod:
élő mondatok –
jelenléted igazi fény,
eltűnt a sötétség,
Rád ébredtem…
(2007)
…s elejtek selejtes
gondolataimból
néhány
fontos pontos
vesszőt
félt-vélt igazam
porrá csöndesülve
görnyedt-ülve
várja a valódi
Létezőt
s imára kulcsolom
simára egyengetett
útjaim
szavakba szőtt
ujjait
(2017)
Meghalt egy élet bennem.
Csend szorítja szívem -
a halál hideg talpa
az élet rügyfakadását
lefagyasztotta…
Ne szólj … ne szólj semmit
Csak éld át azt a valamit
ami mégis él – a titkot
hogy nincs halál…
nincs halál…
(2017)
megcsalom önmagammal
mindennap
életem Urát
én-bálványaim körül
tömjénfüst száll -
ki tudja, hová...
csak a csendben
döbben rá a szív,
hogy ez az út
merre visz -
mintha bálványaim
erősebbek lennének,
pedig csak
megkötözött valami
valahol valakit...
s a dal
elfeledett pillanat
csupán
mint elkóborolt bárány
sivatagi pusztán...
nem tudom, hol van a határ
erős kötelekkel
tart a Semmi;
mondd, hol van a Fény
s lelkem
ki szabadítja ki?
Bűneim
szívemben megzörrennek,
mint lábam alatt a száraz falevelek...
Mivé lesz a lélek,
ha a szándék nem tiszta?
S a só ízét ki adja vissza...?
Mivel telik a szív, ha a száj széttép?
S ha a világosság is sötétség,
mit láthat benne az ember?
Csend van bennem.
Néma csend.
Millió kérdés üzen -
S a szelíd szeretet
szótlanul átölel…
Szürke, ködös homály terül szét a tájon
hideg bújik meg a halvány őszi rózsaszálon
esőcseppben üzen a pillanat:
nem nehéz a mozdulat
ha fölveszem pulóverem és a kabátom...
Szürke, ködös homály terül szét a tájon
valami elröppent a közeli láthatáron
didereg a rózsaszín varjúháj
melengető napsütésre vágynak a fák
s bennem a szorongó talányok...
Szürke, ködös homály terül szét a tájon
halkan üzennek szelíd levélhullások
pihenni térő pillanatok ösvényén
sétálnak ócska gondolataim, s a végén
eltűnnek az avarba szálló néma hervadások...
Szürke, ködös homály terül szét a tájon
dércsípte fűszál harmatos mosolyt varázsol
körém gyűlnek ezernyi volt-szépek
őszi csodákról mesélnek
...s közben rügy fakadt egy faágon...
Uram...
kérlek, segíts nekem Téged hívnom,
csöndes imákba belesírnom
vak szívem súlyos titkait.
Kérlek, töröld le nyomait,
mikor Előtted térdepel bánatom,
és szívemre ül a fájdalom:
...mert nem szerettelek eléggé
...s mert nem lett szemétté
bennem számtalan szennyes
gondolat, szó és tett -
Minden pillanat Rólad üzen,
és minden ajándék Tőled van;
nem adhatom vissza koszosan...
Tisztíts meg, Uram, kérlek,
csak így értékes az Élet...
Kell, aki válaszol
színtelen napokra,
és szótlanul átkarol,
ha jön az est vacogva…
Kell, aki simogatja szívem,
mikor a nap oly szürke,
s fölemel akkor is,
ha a lélek mélyre süllyedt…
Kell, aki csendem mellé társul,
ha már minden elhagyott,
s mikor az éj sötéten rám hull,
ő szavak nélkül beragyog…
Az est oly halkan szétterült,
Napunk távoli hegyek mögé ül;
Nézd, mily szelíden bújik,
S nem fáj, mikor búcsúzik...
Csoda minden pillanat,
Új színeket fest a gondolat;
Kézen fog szépsége a tájnak,
Szótlan békéje lelkünkbe árad...
Csillámot szór az este ránk -
Gyere, ölelj át!
Hisz miénk a ragyogás,
És vele a tiszta fénysugár...
A teraszon ülve megcsillan arcomon a nap fénye. Szemem behunyom. Élvezem a sugarak meleg érintését s a szellő simogatását. Jó érzés… Hagyom, hogy elmerüljek ebben a végtelennek hitt csodában. Különös zenét játszik a szél, a fák susogása szíven simogat. A fűszálak táncolnak közben, még az elszáradt, lehullott levelek is kergetőznek a földön. Vidám a pillanat… Ősz van. Csodaszép ősz. Színeset fest az Isten… Minden elhalkult most bennem, mögöttem néhány fáradt nappal, jó itt kinn ülni, s érezni, hogy csend van… hogy megpihent minden idebent… Lelkemben egyre békésebb a világ. Még akkor is, ha kint nem az. Mekkora kegyelem… Mekkora szeretet ez a békesség… S mégis mennyire fájó, ha figyelmem leveszem egy pillanatra is Róla… Ne zökkents ki ebből, élet! Zúg a világ… És lassan térdre ereszkedik bennem a lélek… Összekulcsolt ujjaim között most erős a hit, nem csúszik ki egyetlen imám sem. Neki szól minden. Belesimult pillanatom a végtelen szeretetbe…
(2020.09.25.)
...egyszer csak rám simult minden dobbanás
élő lett a csend, s benne a titok
néhány csukott ajtót újra kinyitott
s tavasz illata lengte be kertem alkonyatát...
...esett az eső - éltető cseppjei szívem áztatták
lemosott minden port és piszkot
s az a valami, amitől eső az eső,
csodálatos életet adott...
...egyszer csak rájöttem, a legjobbat adjam
neki, neked, bárkinek és másnak,
de legfőképp a Szeretetnek:
az egyetlen Istennek...
...hogy az Ő tetszésének sugara
pihenjen meg rajtam,
s képes legyek arra, amire nélküle nem:
mindenek előtt és fölött Őt szeressem...
