Múlni magyar gerinccel
Minden karácsonyba
félig belehalok,
Kisjézus születik,
én összetört vagyok,
depressziós fenyő,
megkövesült bánat,
illó sóhajokkal
díszítem fel fámat,
fakó üveggömbbel
mi a múltból maradt,
a Mennyből az angyal
hangja is elakadt.
Szorongásaimból kábán ébredek
Izzadságszagú nehéz reggelek
Lopóznak, lomhán kimérten tova
Veled !? - Veled nem lehet !
Eltolod sápadt, szomorú lelkemet.
Szeretlek ! - mondanám ,- eretnek,
Tétován, dadogó szavakkal.
Eressz el ! - sikoltod ! - és akkor,
Bárhová is vessen a sors
ezen a varázsos éjjelen,
Én ott leszek veled.
Bárkivel is töltsd
e vidám ünnepet,
egy pillanatot kérlek,
szentelj nekem.
S abban a percben
mikor a pezsgő pukkan,
s egymás nyakába
borulnak az emberek,
kérlek Te hunyd be
csak
Ha harmat üli meg, a szempilláidat,
Ne szégyenkezz miatta, az egy vádirat.
Ha döbbent fájdalom némítja ajkad,
A szemed mondja el majd, a vádakat.
Nem rajtad múlt, te mindent adtál.
Nem rajta múlt, hogy semmit se kaptál.
Oly álmokat szőttél könnyelmű lényé
1. Ha leng a zászló, még nem biztos, hogy jó irányból fúj a szél.
2. Ha beismered hibádat, más hibáját is könnyen a nyakadba varrhatják.
3. Könnyű meghalni olyan valamiért, amiért nem akarsz életben maradni.
4. A valóság hatalmas terhét csak a képzel
Düledezik korunk tákolt alkotmánya,
préda lett az ország,
bankok tartománya.
Ünnepet takar az adósság,
megváltásban sem hisz senki,
a politika éppen saját képét festi.
Egész Európa szegény,
ám az elit úgy dorbézol, mint rég.
Karácsonyra azt ké
Langy ősz után a tél is félkarú,
fagyába önzőn, már sosem szorít.
Szeretni kéne! – ám a háború
tekintetekben ünnepet borít.
Apránként kihűl életünk heve,
apad a mélyből lüktető forrás,
lándzsánk hegyét elrágja a reve,
végszóra hajt fejet néhány
Niobé Thébai királyné volt, akinek legszebbek voltak gyermekei a halandó asszonyok között, mégis bűnhődnie kellett, mert elbizakodottságában az istennővel akarta felvenni a versenyt.
Gőgös Thébai asszony,
hangtalan szikla a bércen.
Reményed Létó oltárá
Milyen a hó alatt
megsüllyedt világ?
Szökött titkok őrzik
elmúlt villanások
fekete dobozát.
Szürke háló foglya
a törekvés üzenete,
cseppekbe dermedt dal
jégvirágos csókja
tapad a kéregre.
Meztelen pásztor a szél,
kiürül a zsibongás.
Rügyekbe rejtett csoda
dider
Kopogtató
Manapság mindenki
rébuszban beszél,
nehéz jövőképről,
hogy tán meghibbantak
mérsékelt évszakok,
sokszor szóba hozzák,
hogy zavart a világ,
hibát keresgélnek
ünnep- s hétköznapok.
Még veletek vagyok,
s nem vitázom,
így várom az estét,
