Amíg néném szoknyájába bújtam
drága anyám harcban állt a kórral,
tette értem, voltam szeme fénye,
nem értettem, hogy ugyan mi végre
nincs mellettem, akit úgy imádnék,
isten adta legszebbik ajándék.
Ki ringatott - nem emlékszem arra -,
szülőanyám, mondták,
Olvasnivaló (16)
Sorrend
Tímeának!
(Születésnapodra anyától)
Féltő szemem rád emelem,
noblesse oblige – mondanám.
S a magamnak mért tengereken
mégis te voltál dajkám.
Ringásod könnyemben könnyű csónak,
huszonnégy évnyi kottyanás.
A nemeseknek mért nyári borban
mentőöv volt a tanulá
Itt a tündérek sem járnak szép ruhában,
a kamaszok undorodva leskelődnek
a szakadt rongyaik közé.
Kifordított ketrecben lakom,
egy szobában a nagyvilággal,
a hajnali zápor, mint egy váratlan vendég,
kopogás nélkül esik be hozzám.
Új ért
( In memoriam Kéméndy József)
Mondatokat dézsmál az enyészet,
szavakat mardos a csend,
végül csak néhány fodornyi,
rózsaszín emlékhullám marad.
Merülj beléjük,
ízleld tajtékjukat -
élvezd, amíg tudod!
Visszhang csupán a lét,
segélyki
Csalfa árnyékok játszadoznak a falon,
Követve a fényárat mely izeg-mozog.
Ne árnyadat bámuld, nézz ki az ablakon,
Kinn, rád vár az élet, előtted, ácsorog.
Ha a csönd a halál közeli rokona,
A csönd önmagába véve nem a halál.
Csak a képzelet egy kinyitott a
Ma este gyertyát gyújtanék,
ám nincs parázs bennem,
megmártózom emlékedben,
s belefulladok.
Marok szorít,
sebem kifakadt,
kiapadt medence
peremén egyensúlyozom,
hordom az elvesztett anyaság
nem gyógyuló nyomát,
a drága percek terhé
I. rész
Csengeri Attilára estefelé – mihelyt ivott valamicskét – egyből rájött a mehetnék. Ilyenkor gyorsan rendelt egy taxit, és útközben eldöntötte, hogy melyik éjszakai szórakozóhelyet látogatja meg.
Nyugodt, júniusi szombat este volt, kelleme
Lármafa vagyok,
tűzhalállal üzenő...
... Füstöm keserű.
Óriás árnyékká
nőttem a falon,
amorf madarakká
torzultak a tárgyak,
rám ült a sötét
minden árnyalata
– a csönd a halál közeli rokona –
a néma hangok mindig
feketében járnak,
ezért hát beszélek,
hogy emlékezzem,
lebegek az emlékekben,
meggyász
Hallod? Ez a rémület
belső lármája.
Lapoz benned a félelem.
Szeretnéd követni
saját hangod sorokba
terelt nyomait, s már látod,
saját tévedésed áldozata vagy.
Orrvadászként lapulsz
saját erdőd sűrűjében,
titkon magadra lősz,
s élvezed saját véred ízét.
Ha álomköd ült szemén,
Akkor is szerettem én
Mert szavai simogattak, vagy ha,
Mint éles pengék
Hasítottak is belém,
Igazat szóltak.
Könnyes szemében a kék
Tükörként verte
Rám vissza a fényt,
Vagy az éj sötétjét.
Záporokkal álmodott nyáron,
Futott át a világon,
S
Angéla vagyok. Angyal. Amolyan fekete. Nem őrangyal, ahhoz nem voltam elég jó, elég tiszta és szabálytisztelő. Huszonhat évet éltem a Földön.
Amikor megszülettem, nagyon sovány és csenevész voltam. Az apám, aki orvos, persze agyon vizsgáltatott, de
- Uram, adj még időt kérlek.
Maradhassak, míg megszokom,
hogy ott lent sötét lesz.
- Vidd hát! – szól, míg int a szélnek.
… És vacogó lelkem pitypang-
pehelyként világgá széled…
Mikor befordult a Király utca sarkán, az orrát megfacsarta egy semmihez nem fogható, töményen bódító illat. A Virágárus Hölgy minden reggel pontosan nyolc órakor rakta ki az üzlete elé a vázákat, melyek tömve voltak színpompás, friss virágokkal.
Piros
Pirosan jó a cseresznye,
ropogósan, frissen szedve,
piros, mint a kerek retek,
pirul, mint a heves gyerek.
Rőt a bohóc pingpong-orra,
aki köhög, piros torka,
vörös a hús, mit megsütnek,
tulipiros minden ünnep.
Fehér
Fehér színű a gyöngyvir
- Nesze, ezt tedd
