Munch: Madonna
Hosszú út vezetett eddig,
megváltozott az ember szíve és álma,
helyükre kerültek a dolgok: a fényképek,
a leporolt könyvek és a boros poharak,
a vég nélküli beszélgetések,
a torkunkra forrott szavak,
az ujjak, lábak és karok,
minden,
1.
Az óceánon nem juthattam át.
Kezdetben minden mozdulattól féltem:
indítanám, de az lesz majd a vétkem,
s a szégyen súgja, válasszak halált.
A balta kinn, a fáskamrában állt
a gyújtósvágó tönk mellett. S ha éppen
balról esett a fény, csillanta szépen,
ho
Ősszel az esték hosszúra nőnek,
komor csend folyik az égről,
nékem a szín most idegen,
régen álmodtam világoskékről.
Sorba rendezem halott vágyaim,
már idegenek az apró álmok,
haszontalanul vártak a polcon,
sorjában néhányat kidobálok.
Most
ad notam Latinovits Zoltán: Ködszurkáló
Miféle chirurgus buzgalom
terjed itt közöttünk,
hogy már valahány oldalon
seregnyi felcser kész összevarrni
– ne leskelődne rajtuk illetéktele
Tudod, amikor azt mondtad, ki tudja hányadszor, hogy megmondod az igazat, én már nem tudtam hinni neked. Annyiszor megjártam már az iszonyat, fájdalom, és a magány mérhetetlen mély bugyrait, hogy hitegető szavaidra érzéketlenné váltam. Nem láttam a s
A szabadság elázott kürtőkalapján át süllyed az ország,
tovább vonulnak lám győztesen kastélyuk felé a farkascsordák:
felkoncolt birkák cefréznek be, s várják a szép tavaszt.
A város főterén övön aluli szökőkút áll, mint bálvány,
az aranyjárdán kartács
Mint mikor kar bújik
rég hordott kabátba,
s a kéz nem találja
még a zsebeket,
vagy idegen lakásban
riaszt fel az éjjel,
s villanykapcsolóért
matat tenyered,
úgy kutatod múltad,
súlyos útitáskád,
– egy poggyásznak
többen
...tudod, a Youtube-on még mindig Tom Waits-t
hallgatom...
a véremből sír fel az éj,
és lázas lesz köröttem minden apró-szellem,
amíg rekedt hangon énekel
a hitehagyott angyalok kara -
belül a bizsergés,
kívül a sötétség csendje -
égő tűszú
Verébhad ujjong a kopaszodó fákon: - Elrepült sok éhes száj!
Örömük határtalan, csak én nézem fájón, hogy kiürültek a fészkek.
A póznák drótján sem tanácskoznak már a fecskemamák arról, hogy fiókáikat mivel is etessék…
Hiányzik ficsergő tornaórájuk,
Jeleket róni szűz papírra,
vászonra álmodni színeket,
rideg kőbe lelket lehelni,
holt fából bontani életet.
Szeretni vésővel, ecsettel,
kínnal szülni meg gyermeket,
rábízni édes mostohára -
az alkotó csak ennyit tehet.
2009. 09. 15.
"Holnaptól leszek szomorú, holnaptól!
De ma örülni fogok!
Mire jó szomorúnak lenni, mire jó?
Miért fúj a gonosz szél?
Miért kell keseregnem ma a holnap miatt?
Talán a holnap világos, a holnap jó, talán holna
(Zorkóczy Gyula: Várakozás)
Látni zöldbe keverve
a dühödt feketét,
ahogy alkonyba vetkezik
az eleven idő arca.
Látni táltos szelet
kopasz dombok vállán,
s ifjúságom nyakán
hurkot vet a korasötét.
Nem jön akit látok
álmom égi udvarán,
csak a hűvö
védtelen éji út…
álom-tengeren
hullámhajó zakatol, zötyögök
gyerek-magamra hagyatva
felnőtt-testbe falazva
s mint tengeri beteg, rettegek
az ébredés viharától
az égbekiáltó hullámok zajától
a fekete ég alatt sikoltó sirálytól
a lelkemen át (s)üvölt
A hirtelen megvonás
káprázatot ébreszt
és mindenben látomást,
ábrándot cikázik neked a hiány,
a parkban, a vízen,
vagy csak a simán,
a naponta lejárt lépések nyomán.
A fának mozgó törzsébe látod
imádott nőd derekát,
kemény, és mégis omlós,
vi
Csak kettőt ismerek: kint vagy bent,
tőlem idegen a küszöbön ücsörgés.
Elvesztem az egyirányú utcában,
a földön egy feldobott pénzérme
elkeseredésében az élére állt.
Vágyaknak nyitott ajtón át
szökött ki az otthon-meleg,
hiányoddal becsavarodva érze
