Hűvös csendben, illő bájjal
játszó fényben lengedező
gyöngyöket fűzött fák ágára
könnyeiből a tavaszi eső.
Ázik-fázik ember, állat
sártengerré vált a mező,
de gyöngyöket fűzött fák ágára
könnyeiből a tavaszi eső.
Csalhat kedves, bánthat balsors
Csábítgathat
Kiemelt (169)
Sorrend
Az ablak monitorán
tengerré vált az ég.
Korán elnyelt az idő mélye.
Feketére festetted világom.
Fázom. Piros bőrkötésbe
burkolom magam,
járom a szürke
palakővel takart földet,
ismeretlen ritmust kattog
az útitáska kereke.
– Gyere!– Orká
Egy hajnalon Isten meg én
ültünk a világ tetején.
Az Úr szomorú volt nagyon,
gondoltam, megvigasztalom.
Mutattam neki száz csodát:
virágos rétet, almafát,
emlőn szendergő gyermeket,
pillangót, örömkönnyeket,
csillagszemű leányt s fiút,
lágy völgyben bú
Döglött nappal nyűgjét sötétben virrasztom,
tüzes tű az elmém, menekül az álmom.
Utcán sétáltat egy száznapos gondolat,
hullajtok fejemből disszonáns hangokat.
Szikkadó vágyak felszálló páraködén
végül, sóhajok illannak el könnyedén?
...
Szememb
Bevágódni a szobába, bezárni magam mögött az ajtót, aztán behúzni a függönyöket, és elnyújtózni a bőrfotelben. Ebben a hűvös szobában nem izzad rá a bőrre az ember, mint nyáron, amit ki nem állhatok. Töltök magamnak egy italt, mostanában rákaptam a G
Bolond, bolond,
bolond idő,
ártatlanra
köt koloncot,
angyal nem szól
értünk fohászt,
ördög húzza
a kolompot.
Karácsonykor
hangos az ég,
szikráznak villámok,
siratja az Isten
e díszlet-világot.
Hordókat gurigáz
műjégen Szent Péter,
prédikál a papság,
igéket fecsérel
Tegnap lementem a sarki közértbe néhány
fehér nyulat venni, te meg jöttél velem szembe
az extra méretű tamponok csíkjai mentén, hogy
elcsacsogd az életed. Mondom, trillázz arrébb,
én már nem az vagyok, aki voltam, különben
is a sejtek hét év
