őszben úszó levél
horgonyként hull elém
időörvénybe ránt
hosszú estek érnek
ajkamra hűlt ének
tétovasága bánt
felhajtom gallérom
csörgetem fillérem
útravaló gyanánt
homályba indulok
kísértő alakok
vágnak elém haránt
illó eml
szépírások (446)
Majd akkor, ha odaérek a látóhatár elé egy-két fokra,
s arcomra markáns árnyékot vetít az idő,
átkiáltok alsó és felső világokba:
elfogyott a föld és a türelem – halihó!
Nem fordulhatok vissza, ladikom kevés,
süllyed alattam, mint korhadt dimenzió.
mundért ér a gondolat - lepereg
forróságra dől a dél - sistereg
délibábnak hisz a tiszt - felnevet
pálcát tör a kisvitéz - tiszteleg
megtizedelt rongy sereg - megremeg
szembekötött páni félsz - hempereg
vérbe mártja v
Szeretlek - hallgasd -
gyönyörű szó!
Betűi csurognak,
mint halk csobogó:
susogó es,
és zizegő zé,
ropogó er,
és topogó té,
libbenő el,
és koppanó ká,
az eleven e-k
gyöngyfonalán.
Hallod, hogy peregnek?
Visszhangot csepegnek:
szeretlek - szeretlek
szeretlek - szere
Ha nem bírod a középszer falmelléki árnyékát,
felfúj s feszít a tudás, mit unalmadban habzsoltál,
ha már kiült vad szemedbe a jóllakott rettenet,
akkor kerülj messze, sóvárgón ne szólíts engemet!
Nem fáj, ha nem magad adod az idő hányadához,
mért us
Lehelet borzongat,
október vonaglik végig
testemen furán,
magányos esték
bolyhos zsebébe nyúl
a zavartan mosolygó
céda délután.
Rostélyon sistergő évek –
serceg a hajdan-hangulat,
parázsra fröccsen az idő,
s fellángol néhány
régmúlt pil
létünk a véggel összeér
vásznunkra égnek a jelek
jelenlétünk a múltba tér
testünkre feszül a keret
a festék ránca megreped
alighogy megszárad a kép
tompán koppan a borzecset
örökre elernyed a kéz
homályba hajló mákonyat
alkonyba kanyargó
alkonyba kanyargó
Attila, a friss nyugger memóriáját sem kímélte különösebben a múló idő, mégis rögzült benne az a kép, amikor hatéves korában – 1963 november 22-én – nagybátyja rányitotta az ajtót a külső kamrában. Az első osztályos kisdiák – a korán beköszöntött
Szinte imponál, ahogyan eltörted a pálcát.
Most hát nem vagy egyikük sem.
Egy fokkal persze jobb helyzet,
ahhoz képest, hogy nemrég még
mindegyikük te akartál lenni.
Csak így meg külön világokban éltek.
Elszigetelődtél sa
Belé vetítem magam. Befogad, majd
a finomra hangolt psziché a saját
arcával projektál vissza — engem. A
könnyednek induló mentális játszma
a kölcsönösségtől észrevétlenül
és magától értetődően válik
abbahagyhatatlanná. Tükrözések
és azonosulás
Álmok röptéi közben, fölülről nézte
ki magának, majd új meg új földerítő
körökkel szabatosan meghatározta
a menteni kívánt koordinátákat.
Kissé elbizonytalanodott, mivel csak
organikus merevlemeze volt kéznél.
Az adatvesztés veszélyét kizá
A víz illata, mióta eszedet
tudod. Napjaid mégis part fövenyén.
Peregnek. Lábujjaid között homok-
szemek. Néha feltűnik egy vitorla
a horizonton. Ilyenkor felsejlik
m
Ismerős, ahogy kaptatok
lépcsők végeláthatatlan
során. Azt a pillanatot
is számtalan változatban
megéltem – és jó előre –,
amikor majd felismerem.
Már bárki közeledőre
simán
tarkódon égtájak célkeresztje
gesztusok vetkőznek meztelenre
szívkamrák fagyálló vermek
forradalmaid leveretnek
felekoronáznak ha koronáznak
szél emelte torony a várad
birodalmad ím birtokba veszik
Hiába ömlik rám szófüzér,
tetőmön koppannak szavak,
mint nyári viharban a jég –
verdesi fejem az öntudat.
Sérül a testem – már zúg, zörög,
szépségem kopik, az idő harap,
eremben talmi gőg sündörög –
vonyít bennem egy rút alak.
Amint a vénség l
Az ember bölcsen gondolt egyet,
földre álmodta az eget,
közel legyen a szívéhez,
élte kiszámolt ívéhez.
Kertjének lett féltett kincse,
kékje szinte mennybe vitte,
amit nem ért el kezével,
- angyalt fessen ecsetjével -.
Tavaszhidat ácsolt
Medvegúz legalább háromszor futotta végig az ingyenes linkajánló katalógus kultúra rovatát, de ismét szomorúan kellett konstatálnia, annak ellenére, hogy nagybetűkkel kibiggyesztették: „Visszamutató link használata során, minden esetben elfogadjuk a
