SZÉPIRODALOM

Út nem vezet hozzá térben, sem időben.
Vedd birtokba, ami a tied; magadban
keresd, s a szálakat újra összekötve
visszahelyezheted jogaiba. Miért
érnéd be szolgálatkész redukciókkal?
Meg fogsz lepődni, amikor utoléred,
akit bensődben kergetsz. Külö

az ősz tenyerén
ring a tó
halkan moccan a hegy
egy csepp öt csepp
az eső megered

egy csepp öt csepp
az eső megered
az ősz tenyerén
ring a tó
halkan moccan a hegy

egy csepp öt csepp
meg tíz
te vagy az égbolt
én meg a víz

te vagy az égbolt
én meg a víz
ví

Hajnali égen libbenő szélben
zümmögő rétek illata száll,
ébredő házak ablaka nyílik
mosolygó kertek napsugarán.

Hajnali égen cikázó fényben
színes pillangót ölel a táj,
csobbanó patak pajkos cseppjétől
csalogány dalol dús lombú fán.

Hajnali égen szem

kiejtett kezéből az ég
zuhanok a tájjal
---
avar takar földet
zokog a fény
mély ölében
tél vár
lombját vesztett fádon
szél didereg
---
szédül bennem a csend
majd lassan elringat
míg alszom nem fáj az élet
---
de minden ébredésben
csontig égek

( első mese róla, de nem tőle )

Míg én jól bereggeliztem

- a tizenkét morzsát-

Pötty barátom megidézte

Tündérkeresztanyját

mert:

          - Elmondanám hogyan lettem,

            de ő tudja jobban,

            születésem történetét

            neked ne én mon

Javított változat Czinege László javaslatára

( fántváltogatós )

- Havat táncoltat a szél

- A kunyhóban fánt mesél

- Hideget sóhajt a tél

- Dalt rá szamovár zenél

- Elkel most a nagykabát

- Mézezd meg jól a teát

- Ág himbálja varjúját

- Hozd a fát, rakd a fát

-

fekete csillagok
csendjébe bújtam
---
már nem akarom hallani a
hangokat
sem látni a világosságot
a Föld sóhaja
is csak pusztulás
---
csobogástól zuhanásig
a Hold velem volt
és most
néma patak tükrén vérzik

hófehér érintésben
arany napsugár
áldott a föld melyre születtél
fák ölelésében
te lettél az ég

hófehér érintésben
a mindenség 

részeg utcákon
pocsolyába szédül
az éjfél
örömlányokkal veszi magát körbe a
a Hold

angyalok járnak tilosban
félreakasztják glóriájukat
obszcén szavakkal
elküldik Istent
a fenébe

és a hajnal
az - az átkozott
inkább átalussza
a reggelt

Sűrű erdő szép tisztásán jártamba

rábukkantam egy picinyke kis lakra.

Akkora csak két kezembe belefér...

Ki az aki este ide hazatér?

Vagy nem is tér, itthon van a ház ura?

Hopp, az ajtón kipattan egy fura kis figura.

Ki az aki megzavarja sűrű erdős magányo

a gyermekeket

fénytiszta
szemükben tükröződnek
a fák
mosolygós eget
ölel a szél

újra látnak az álmok
mesék törik meg
a sziklák
mozdulatlanságát
járni tanul a
mozgássérült képzelet
bezárult ajtók nyitják
ki a házat

ne bántsátok
a gyermekeket

áldá

folytathatatlan verssor múlásról
dünnyög vég nélkül jelen időben
zaklat és szekíroz és fejemre
olvas gúnyosan zárójelbe tesz
megkérdőjelez kéjes örömmel
terrorizál mígnem most kiteszem
a pontot folytassa valaki más
megenyhülten szabadon enged min

kacagni hívott a tavasz
a hegy kergette a szelet
miközben Dali
katicabogár - álmot festett

barlangja előtt nótázott a medve
Mozart hangjegyeket terelt
Vangelis meg épp
a Boci boci tarkából felelt

a bécsi keringőből
diszkót kevert Józsi bácsi
szivarra g

Felmászik a vasúti töltésre, és a vágányon megindul előre. Görbült távírópóznák alagutat képeznek előtte. Szíve zakatolására, az agyban sűrűsödő impulzusok hálót vetnek a tájra, foglyul ejtett vándormadarak ezrei viaskodnak a szabadulásért, de mindh

Háttérzajok töltik be a teret,
keresve sem lelek
csendes rést rajta.
Összetart a zenekar,
s én balga
a polcodon hallgatok,
s vagyok,
ide-odadobott.
Néha azt hiszed,
álmom is lopott,
pedig csak
bolond vagyok.
Kis lélek-kokott.

Ajkam festett,
tű-sza

zaklatott lett a tó vize
eltűnt belőle minden kék
mikor siratták halálod
földbegyökerezett az ég

kriptacsendben osont az éj
belesápadtak a házak
vajon te hogy adtál volna
otthont Isten fájdalmának

sírod idegen

sosem haltál meg
csak túl mélyen alszol ahhoz
hogy bárki felébresszen

az égre rajzolt téged
az Isten