Mint part a víznek, úgy simulok hozzád,
nálad ring minden hallgatásom,
ha nézel, bennem csillag támad,
reszket az éj, mint egy ittas álom.
Szemedben város, sötét, szomjas utcák,
hol lábad csókolja a kő hidegét,
de karomban tested lenyugszik,
s értünk ál
(Ez a "hőskoszakunkban" Földimnek írt sutkám napokon belül felnőtté válik. Ebből az apropóból és Tokio-sensei közelgő 68. szülinapjának előzeteseként osztom meg veletek.)
Ötven éves lettél – szóljon a vivát,
megiszunk ma minden szeszmentes piát,
c
Úgy tűnik, visszatértem...
Lelkesen lopom az életet,
intelligens gépek
vesznek rólam jelet.
Fölöttem árbócrúdon
hintázik – láthatóan serény –
infúzióspalackból
cseperész a remény.
Egy orvos érdeklődik
jó érzés ideát?
bírná már erővel
Még úgy maradnék itt veled,
part alatt, hol ring az árnyék,
léptet egymásra simítva,
ütemre, ütemet vált'nék.
Ha friss fényekkel táncolok,
nem tudok kijózanodni,
megégetett a csillagod,
lelkem tőled szívverésnyi.
fakult név
fagyott arc
csak a fal
amin túl
valaki lélegez
*
foltos kezem
üres
mégis
szorít
egy hangot
nem mondtam ki
*
az ajtó nem kérdez
visszanéz
mint én
ha senki sincs
az vagyok
akit elfelejtettél
mielőtt találkoztunk
Sorompóként egy bambusz zárta le az utat, és megállásra kényszerített. Nyugtalan vagyok persze, pedig tudom, hogy nem banditák állítottak meg – csak majdnem.
Időnként ajánlatosabb valódi rablókkal találkozni, mert ők legalább tudják, hogy törvényen
Úgy tesz, mintha fájna
neki az én megbántásom
Nem hittem, hogy elárulja
legszebbik színes álmom
Vártam őt, s ittam minden szavát
gondolatban futottam vele
erdőn és mezőkön át
Tenyerébe adtam
minden kincsemet
s ezen ő most
gúnyosan nevet
Becsület
93
— Vihar lesz, azt hiszem.
Fernandez 3 a távol sűrűsödő felhőket nézte a Csendes-óceán fölött. A reggeli nap melegítette a hátukat, és Lily szótlanul gondolataiba mélyedt.
— Ne féljen, ha megérkezik, elmegyünk — válaszolt Walraf.
Elkísérte Lily
Egyszer volt, hol nem volt, egy aprócska mandulafa, melynek ágai között élt egy keserűmandula nevű magocska. Keserűmandula nem értette, miért kerülik el őt az emberek, miközben a többi mandulát boldogan gyűjtötték és csemegézték.
– Miért vagyok más?
Ha közelre nézek, a semmi
Ha távolra, csak a homály
Nem szeretem magam
nem szeretem az életem
csúf tükörben csúf magány
Képtelen vagyok ellene tenni
elvesztettem harcos kedvemet
Egyre csak azt érzem, hiszem
hogy senki sem szeret
Ha lelkem mélyére
A kínai horoszkóp szerint bivaly vagyok. Amikor ezt megtudtam, elsőre az fordult meg a fejemben, hogy lehettem volna valami kedvesebb is, nem pont bivaly. Aztán tovább hallgatva Mei elemzését rájöttem, hogy nem is olyan rossz, amit rám szabtak az égi
Elveszve
Másképp lehetett
volna
csak ügyelnem
kellett a jóra
de fárasztó volt
jó „gyereknek” lenni
menni akartam
mindenhonnan
menni csak menni
Észrevétlenül
szakadék szélére
léptem
zuhanok a mélybe
sziklák
körülöttem
Sikítanék
de úgyse hallja
senki
versemet most porba
í
Egyetlen támasza botja,
oly riadt, mint
a törött szárnyú madár.
Ránc szabdalta arcán
árnyak.
Hazátlan árva, s csörömpöl
benne a magány.
Napfényt varázsolnék minden sötétségbe,
fákat, hegyeket másznék meg, s jutnék fel az égbe.
Ott elővenném színes ceruzámat,
s rajzolnék, rajzolnék, hogy elmúljon mindenféle bánat.
Istent, ha kérem, biztos eljut hozzávezető imám,
vagy csak úgy
84
Carnavon és élettársa kaliforniai házukban voltak. Diego néhány szóval elmesélte, hogy miért jött Fernandez 3, majd egyenesen visszatértek hozzá, ahol látogatója nyugodtan várakozott. Meglepetten ugrott fel, amikor megjelentek a szobában.
— Nehéz
Furcsa álmom volt az éjjel,
eltűnt a földről a gyűlölet,
nem fizetett senki vérrel
és kivirágzott a szeretet.
Utcán kristályfény pompázott,
mindenkinek szívében öröm,
sok torok békét kiáltott,
és nem kapart tíz ujjal köröm.
Az ember nem lett fark
Furcsa játékot űz velem az élet
Sorakoznak az eltűntnek hitt emlékek
Mintha minden nap új fiók nyílna
Egy-egy tört pillanat a vállamat húzza
Felötlik mi voltam, s mivé lettem
Hideg a kezem, a szívem, a lelkem
Házam ereszén pattog a semmi
Jó lenne fut
sajgó ujjakkal fogom ceruzámat
rosszkedvű betűk gurulnak elő
a mondatok nem értik a szót
valami jót kellene írni végre valami jót
elvesztek a gyerekkori társak
letűntek korszakok izgalmai
velük verseim is
s az üveghegyen túli mesevilág
vadul táncoló
