SZÉPIRODALOM

–  Eljössz velem „kiskeresztem”?  – a kérdést keresztanyám intézte hozzám.

 Tán az első osztályt végezhettem, nem emlékszem pontosan, csak arra, hogy tudtam már olvasni, meg hogy nem szerettem az iskolába, nagyon nem szerettem ott, és minden nap, déle

Ritka szerencse az én koromban
még élő szülőknek gyermekeként
tehetni, ami szép kötelesség,
így nem maradhatnak nélkülem ők.

Már harminchét év egy házasságban
– áldhatlak ezért is Téged és őt –,
állít hát önzésem új korlátot:
párom ne hagyj

A lány még aludt, a fiú puha érintésekkel ébresztette fel. Kinyitotta a szemét, álmosan dörzsölgette a szemeit, próbált észhez térni, és felfogni, hol van, mi történik vele.

- Nézd! – szólt a fiú, a kezében egy ruhát tartott – Neked hoztam.

- Istenem,

Furcsa hálót fon körém az éj,
messziről hallik; egy nő dalol.
Hullámzik, tekereg ott a kéj,
s valaki épp szerelmet rabol.

Belém hasít a szürke ballada
táncolnak amott a tűz körül,
simítja őket a nyár fuvallata,
mámorában mind üdvözül.

Táncot járok

mit érdekel engem
ha ma zokog a föld
és dübörgő rezdüléseitől
pusztul a világ
---
csak hatalmas vizeket látok
szomorú templomokat
jajduló égen a nap sötétül
---
mit érdekel engem
mi lesz legvégül
---
én már úgyis tudom
az igazaknak sem lesz
feltámadá

ott leszek
minden apró mozzanatban
és egyetlen
rezzenéssel
írom felül a
felülírhatatlant

újjáteremtem benned az életet

hogy  végre lásd
a fák narancsszínű
sóhaját

jártunk már erre csaknem kéz a kézben
megpróbáltuk egymásnak eljátszani
őszinte arcunk mennyire hibátlan
úgyszólván szeplőtelen az áltatás
a múlt tükre által sem homályosul
érdekes lenne farkasszemet nézni
most hogy ismerjük végre a történtek

Út nem vezet hozzá térben, sem időben.
Vedd birtokba, ami a tied; magadban
keresd, s a szálakat újra összekötve
visszahelyezheted jogaiba. Miért
érnéd be szolgálatkész redukciókkal?
Meg fogsz lepődni, amikor utoléred,
akit bensődben kergetsz. Külö

az ősz tenyerén
ring a tó
halkan moccan a hegy
egy csepp öt csepp
az eső megered

egy csepp öt csepp
az eső megered
az ősz tenyerén
ring a tó
halkan moccan a hegy

egy csepp öt csepp
meg tíz
te vagy az égbolt
én meg a víz

te vagy az égbolt
én meg a víz
ví

Hajnali égen libbenő szélben
zümmögő rétek illata száll,
ébredő házak ablaka nyílik
mosolygó kertek napsugarán.

Hajnali égen cikázó fényben
színes pillangót ölel a táj,
csobbanó patak pajkos cseppjétől
csalogány dalol dús lombú fán.

Hajnali égen szem

kiejtett kezéből az ég
zuhanok a tájjal
---
avar takar földet
zokog a fény
mély ölében
tél vár
lombját vesztett fádon
szél didereg
---
szédül bennem a csend
majd lassan elringat
míg alszom nem fáj az élet
---
de minden ébredésben
csontig égek

( első mese róla, de nem tőle )

Míg én jól bereggeliztem

- a tizenkét morzsát-

Pötty barátom megidézte

Tündérkeresztanyját

mert:

          - Elmondanám hogyan lettem,

            de ő tudja jobban,

            születésem történetét

            neked ne én mon

Javított változat Czinege László javaslatára

( fántváltogatós )

- Havat táncoltat a szél

- A kunyhóban fánt mesél

- Hideget sóhajt a tél

- Dalt rá szamovár zenél

- Elkel most a nagykabát

- Mézezd meg jól a teát

- Ág himbálja varjúját

- Hozd a fát, rakd a fát

-

fekete csillagok
csendjébe bújtam
---
már nem akarom hallani a
hangokat
sem látni a világosságot
a Föld sóhaja
is csak pusztulás
---
csobogástól zuhanásig
a Hold velem volt
és most
néma patak tükrén vérzik

hófehér érintésben
arany napsugár
áldott a föld melyre születtél
fák ölelésében
te lettél az ég

hófehér érintésben
a mindenség 

részeg utcákon
pocsolyába szédül
az éjfél
örömlányokkal veszi magát körbe a
a Hold

angyalok járnak tilosban
félreakasztják glóriájukat
obszcén szavakkal
elküldik Istent
a fenébe

és a hajnal
az - az átkozott
inkább átalussza
a reggelt