A nagyterem sarkában még lökték a golyót, de a tíz önkéntes már hordta be a székeket. Öten a nagy jövőjű Mutyulina párt aktivistái voltak, a másik öt pedig a Vadászok Hajtók és Kerítők club önkéntesei.
– Uraim, ugye jó helyen járok? – szólította meg
Olvasnivaló (1409)
Sorrend
Hiába ömlik rám szófüzér,
tetőmön koppannak szavak,
mint nyári viharban a jég –
verdesi fejem az öntudat.
Sérül a testem – már zúg, zörög,
szépségem kopik, az idő harap,
eremben talmi gőg sündörög –
vonyít bennem egy rút alak.
Amint a
Késő délután volt, hogy kikocsiztunk.
Könnyedén fordult a kis homokfutó.
Az idő hűvösre fordult,
/A bakon volt két takaró./
Az eső még csak szemerkélt,
De nyirkos-ködös volt a táj.
Csak arra gondoltam magamban,
Istenem, hol van a nyár?
A mezők csoda-zöldjé
Fister Vivien & Kováts Péter_skorpio
Éjféltájban harangok szólottak:
„Hited, s nem a füled zúg ott!”
Rám zuhannak évezredek
Hozzád utat nem találok
Hajnaltájt a szélben levelek üzentek:
„Évszakok jöttek, s menni fognak..
adj hálát a szép napoknak
a rideg
Felsír rácsos kiságyában az ősz,
a hideg felzabálja a várost.
A régi kabátom elszakadt,
az újak a fizetésnapot várják.
Örököltem egy jó-lesz-még-szekrényt,
megszolgált ruhák idősotthonát,
a mélyéről előkerül egy füstszagú,
kopott-foltozott bársonykabát.
Dide
S az ige alatt meggörnyedt a lélek.
Szomorúan indult a kapu felé,
De onnan visszafordult: „ó Uram,
Egy vágyam, egy utolsó volna még;
Egy angyalt, testvérlelket hagytam itt,
Szerettük egymást véghetetlenül,
Tisztán, ahogy csak a mennyben lehet,
Szeret
A tudósok szerint a szivárvány nem más, mint fénytörés. Az esőcseppeken megtörik a fény, majd spektrumára bomlik. Vagyis, nem több és nem kevesebb, csak egy optikai jelenség. Nem kell hozzá más, csak napfény és esőcseppek, de öntözőcső segítségével
annyira ügyel a látszatokra már
nem ő látszik tudatalattijából
is a második szándék kezd elsőként
nyomulni ám a high-tech színvonalon
művelt alakoskodás sem hibátlan
rendszer eszement
A kobaltkék szemű kiszolgáló lány finoman a pultra helyezi az organikus zabpehely kivonatból préselt müzlimet, és odaadóan biccent. Még sosem láttam itt, de nagyon helyes, és ha ez így megy tovább, akkor igazán jóban leszünk. Valaki mindenesetre kivá
Tekinteted öröknyarát, tüzét.
Didergésekből vissza: melegedni.
Arcodat — egyedül lehetséges
arcát a szerelemnek.
A fészekrakás nem múló izgalmát.
Szálanként tapasztani hozzád életem.
Közeledből tovább a közeledbe.
Egyetlen belakott földnyelvr
Állok a napon, s arcom
kivágott fényképét lassan
lángra lobbantja a megfordíthatatlan
távozási sorrend ismétlő fegyvere.
Még lázad testemen az
első ütés, de tűrnöm kell.
Talpam alatt az ifjúság
már kidolgozta a szökési tervet.
Koponyám üres foglalatát
hiába t
Az idei Ünnepi Könyvhét forgatagát valószínűleg nem élveztük volna kedves Földimmel, ha Békéscsabáról felutazó arany Erikánkat nem akarjuk meglátogatni valamelyik standon.Marlamnak nem sok kedve volt az egészhez. Ez már akkor látszott rajta, amikor a Jan Van Galenstraat-on leintették a taxit, és megindultak a belváros felé. Eredetileg úgy volt, hogy a Vondelparkban találkoznak előző este azon a szabadtéri
Rejtezkedve nyomul. Védekezésül.
Még csak nem is önző: magát sem képes
szeretni. Nincs kit. Túltengő egója
üres képzelgés valami valóban
létezőről. Folytonos rettegésben
tartja hiányának biztos tudata.
Nem mentsége, de tragédiája, hogy
képtelen ne
Kép: saját, zsírkréta
tegnap óta valahogy a fák is nagyobbak lettek
megelevenedett a komor képek sora
rám nehezült az éjjel, a napok halotti tora
tükörben nézem, vajon ki vagyok
megvakult foncsoron elkenődött kontraszt
alig
Tornádó tölcsére
őrült táncát járja,
halálos szippantást
nincs ember, ki várja.
Pusztít mindent, tör-zúz
gyökerestül fákat,
Kutyánk nyüszít félve:
- Elviszi a házat!
Özönvíz követi,
bárka kéne újra!
De védelem nincsen
esőre, borúra.
Árvízi hajós
Hogy közöttünk minden a helyén legyen,
versrím, szótag, és persze az érzelem,
írom, s míg siklik a kezem a papíron,
az ünneplő ruhám zihál a mellemen,
nem mintha sírnám e borús mondatom,
könnyem az nincs, a szemgödröm befagyott,
mint északi hajnal bevakul
Genedics Kamilla festménye
Naponta ismétlem önmagam.
Gondolataim kilobbannak az űrbe,
de nem csillagporból alkotnak téged elevenné,
se nem két kezem mesterien,
ahogy szobrász hasít a nyers kőből.
Amikor a látomás legyőzi az elme korlátait,
a Te
Kint már varjak kárognak a város felett
és a csendfüggönyt tépik éhesen,
a rongyidő szakadt széleibe hámlott,
öröknek hitt szerelmes perceket.
A képzelet véges pillanatokat temet,
pedig milyen jó lenne még simulni arctalan.
Felfedni drága kincseit a rög
„…Caius idealista, ezt mindenki tudja. Ami azt jelenti, hogy még tudatlan. Én már nem vagyok az, ezért nem foglalkozom semmivel…
…Ennek a világnak nincs többé semmilyen fontossága, és aki ezt felismeri, megszerezte szabadságát.”
Albert Camus - Caligu
