Fister Vivien világi budhista.
Bevállalsz velem egy napot újra?
Om mani padme hum,
om mani padme hum,
Nézz rám Avolakitesvara,
Nézz rám! az áldozatra,
Ki lelkét áldozza Neked,
De testét vágy emészti meg.
Olvasnivaló (1424)
Sorrend
Látomás…
Sebesen szárad fel mögöttem az idő,
füvekre tapad minden meddő pillanat –
múltam a bozóton súlytalanul lifeg,
akár egy megviselt, eldobott filckalap.
Óhaj…
Ötvenöt dúlt nyarat talán jámbor ősz követ,
fészkel a remény, vackol milliárd én
Félelem-tépte hajam
sápadt arcomba hull,
elengedném az esőt
ha a felhők lennének alul.
Éberséggel áldott éjjel
reggelre semmivé lesz álmod
kétkedő szemekkel látod,
s csak bámulod a világot.
Emberkéz alkotta isten
Isten-lélek áldotta földi lét
ér
Elmúlt a nyár,
Rég megértek már
Szeretetre éhes
Dús gyümölcsei.
Mind az enyémek.
Ugye tudod, édes,
Mit kell tennünk
Csak egymás után
Sorba-sorba,
Kell őket
Türelmesen szedegetnünk.
Elválás, kívánás,
Szomorúság, meg bánat,
Vágyódás,
Tudod, Édes!
Sorakoznak csak
Őszi
Tudván: elkerülhetetlen megannyi
elárvult végvár eleste, immár minden
helytállás eleve megkésett utóvéd-
harc — veszve. Nem hiábavaló mégsem,
nem pusztán harsány, magakellető virtus.
Híján korához illő tartásnak–
tartózkodásnak, őszülő tincsekkel
„Tégy engem békéd eszközévé! Hol gyűlölet van, oda szeretetet vigyek.
Hol neheztelés, békességet, hol széthúzás, egységedet.” (Assisi Szent Ferenc)
Még nem akartam erről írni. Még növekednie kellene, érni és elkészülni bennem mindannak, amiről – sz
Megyek fel a lifttel, és közben nézegetem a bevásárlószatyor tetejéről sértődötten kikandikáló sárgarépacsonkokat. Nem is tudom, mit csináljak velük. Olav utálja a répafőzeléket, a gyerekek viszont meg nem eszik, ha párolom.
A lift halkan
Kiveszem egy perce a fülhallgatót,
hagyom hogy belémigya magát
az elavult város zenéje,
ahogy a kereplő teherautók ritmusára
szólózik a nyikorgó villamos,
és vén koldus vokálozik
egy korhadó fapadon.
Elavult város Budapest,
megőrzi a nyomod a lehullott vakol
„Áll a templom, dülledt néma jel,
Harangja nem szól már, nem énekel.
Bezárt az iskola, az óvoda, a bolt,
Itt minden csak volt, egyre volt.
Széthordtak mindent a nagy szelek,
Minek ide még buldózerek?”
… kérdezi vádlón, Magyari Lajos költő.
Ecce Hom
A férfi álmosan betotyog a konyhába, kivesz a szekrényből egy csészét, és teát tölt magának. Zavartan néz körül, majd kiordít a nappaliba.
- Vettél?
- Mit? – kérdez vissza kiabálva a felesége.
- Olyan izét.
- Mizét?
- Ami ebbe kell.
- Mibe?
- Gyere m
Ugyanolyan lassan kelt fel a nap, mint minden reggel, de ez mégis más volt, mint a többi. Évi lassan kinyújtóztatta végtagjait, ásított egyet és felült az ágyán. Még mindig hunyorított kicsit, mivel a felkelő nap sugarai bántották a szemét.
- Fent v
Végül aztán kijutok a kaméleon száján.
A gallyakból, lécekből, farönkökből módszeresen és kellően elszánt precizitással megmunkált felépítmény valójában a Mágikus Kert végső kicsúcsosodása, és egyben az egész esemény egyik leglátványosabb pontja.
Má
Nem vagyok rabló,
nem vagyok álnok,
nem vagyok hazug és
nem vagyok átok.
Nem vagyok bolond,
nem vagyok béna,
nem vagyok bérenc
és nem vagyok léha.
Nem vagyok birtok,
nem vagyok áru,
nem vagyok színész és
nem vagyok bábu.
Nem vagyok kedves,
nem vagyok zsarnok,
n
Ismeretlen névtábla jelzi
a kettes metró bejáratát.
Hiába a nyugat az új irány
- a fő széljárással szemben -,
ez a tér nekem Moszkva marad.
Felszállok a szerelvényre,
sehol egy mosoly vagy könny,
merev, szürke arcok inganak
a kocsi monoton ritmus
Elmúlt a vetés, el az aratás,
hangol a zenész, pihen a kaszás.
Várok. Sorsom elrendeltetett,
az út szabad, már elmehetek.
Mi beteljesült, nem az én gondom,
súlyát vállon nem, csak szívemben hordom,
... bízva, lesz még aratás,
idei magból holnapi
A nagyterem sarkában még lökték a golyót, de a tíz önkéntes már hordta be a székeket. Öten a nagy jövőjű Mutyulina párt aktivistái voltak, a másik öt pedig a Vadászok Hajtók és Kerítők club önkéntesei.
– Uraim, ugye jó helyen járok? – szólította meg
Hiába ömlik rám szófüzér,
tetőmön koppannak szavak,
mint nyári viharban a jég –
verdesi fejem az öntudat.
Sérül a testem – már zúg, zörög,
szépségem kopik, az idő harap,
eremben talmi gőg sündörög –
vonyít bennem egy rút alak.
Amint a
Késő délután volt, hogy kikocsiztunk.
Könnyedén fordult a kis homokfutó.
Az idő hűvösre fordult,
/A bakon volt két takaró./
Az eső még csak szemerkélt,
De nyirkos-ködös volt a táj.
Csak arra gondoltam magamban,
Istenem, hol van a nyár?
A mezők csoda-zöldjé
Fister Vivien & Kováts Péter_skorpio
Éjféltájban harangok szólottak:
„Hited, s nem a füled zúg ott!”
Rám zuhannak évezredek
Hozzád utat nem találok
Hajnaltájt a szélben levelek üzentek:
„Évszakok jöttek, s menni fognak..
adj hálát a szép napoknak
a rideg
Felsír rácsos kiságyában az ősz,
a hideg felzabálja a várost.
A régi kabátom elszakadt,
az újak a fizetésnapot várják.
Örököltem egy jó-lesz-még-szekrényt,
megszolgált ruhák idősotthonát,
a mélyéről előkerül egy füstszagú,
kopott-foltozott bársonykabát.
Dide
