OLVASNIVALÓ IRODALOM

Kondenzcsíkok barázdálják
vidámra a szürke eget.
Repülő hangja hívogat,
messzire visz a képzelet.
Vele szállnék, ha tehetném!
… De röghöz köt a fizika…
Törpeségem – szárnyak nélkül -,
csak groteszk vágyparódia.

Illusztráció: free fotó a netről

Frissítés: 2011. 09. 15.  / 20:13

Sajnálattal közlöm, hogy szerkesztőnk váratlanul, minden jelzés, vagy előzmény nélkül kilépett. Összeborított a portálon maga mögött mindent. Távozása okait érintő rövid levele ugyanazokat a kapukat zárja lakatra, mi

Percek tánca, szédítő varázs.
Csak ne múlna a pillanat,
ha arcom simítja a szél.

Eltűnt napok, szunnyadó parázs.
Csak ölelne a virradat,
ha őrülten sikolt az éj.

Üres peron, hideg állomás.
Csak hallanám a hangodat,
ha felém intenél: ne félj.

Régen tett, tét

szemedből

könnyzuhatag

zúdul rám

cseppenként

koppan

szívemen

egyenként

fúródik befelé

egyre beljebb

majd hirtelen

mint a kés

megállnak bennem

kimondatlan

szavaid

egyedül vagyok!

egyedül vagy!

hiába kereslek

el sosem érhetlek

távolból

nézek rád

anyunak nevezlek

nézel

nem

Ajtó-panasz

Kopogás nélkül

betörtél és becsaptál.

Ki(li)ncsem törted.

S.O.S.

Kínok markolják

tollam, betűk kiáltnak

tintába zárva.

Harag-definíció

Kiéheztetett

mosoly-rács mögött tartott

gyilkos fenevad.

LétKérdés 1.

Lehetséges az,

hogy olyankor is szeress

Vagyok

Kabát, mit ha fázol,

leemelsz a szögről…

Sál, mi rajtad csüng

úgy érzed, öröktől…

Cipő, mi szorítja

lábad a körömtől…

Láb, ami elindul,

s lép csövörbe vödörből…

Zokni, mi fullad és

bűzlik a cipőtől…

Kéz, ami simogat, majd

lelkeden dörömböl…

Vagyok

Rab, ki

I.

Riadó!

bomlik az elme!

Őkegyelme megelégelte

a hiábavaló valóságot

egyszerre zeng pokol

és mennyország

Hazugság! - hazudják

már senki sem érti

már senki se méri

nincs ki számon kéri

rajtuk rajtad rajtam

valójában mit akartam

mit akartál mit akartak

mégis itt

Erre délután fölkelt Faulkner, a bolond postás, hogy azonnal

menjek hozzájuk át a szalonba egy meg két újságot hallani: megy

már a bolondozás a vén fószerek közt – gondolom, s mintegy

hozzájárulásként egy üveg vodkával felszerelkezve én

leszek a követke

Reggel mindenki rohan. Ki munkába, ki iskolába, van, aki sorszámért a rendelőbe, az APEH-hoz,

vagy csak répáért a piacra. Egy a lényeg, hogy minél előbb feljusson a buszra, ne potyára ketyegjen az a fránya idő.

Nekem nem nyűg a „menés”. Tanulmányozo

Bolyongó tűz terem
fénytelen éjeken.
Néptelen réteken
éjszakád végtelen…
Ingovány sötétjén
lobbanó sejtelem…
Vacogó lelkedben
nyirkos a félelem…

Illusztráció: bélyegkép az alkotó engedélyével másolva a Wikipédiából.

Gödröt ásott bennem

a remény, s most félve

merül behunyt

szemem szentélyébe.

Lazul a testből

kikönyöklő fájdalom,

a világ kiürül.

Csövekre kötözött torzó

vagyok, torkomban lakat.

rám zuhan a távolság.

Testem lenyomatát

árnyéknak érzem,

ketrecből szabadult

embe

Edina mezítláb ült a konyha padlóján. Már nem érezte, hogy fázik. Reszketett, de ez nem a hidegtől volt. Teljesen elveszítette az időérzékét. Körülnézett, bár az agya már rég eltárolta a képet. Mégis, talán ezredszer nézett maga köré. Éjszaka volt, a

Szemünk összeér,

mint pókhálóhíd  

íve túlsó parttal,

tekintetünk halk,

filigrán gondolat;

szitakötő vagy pilleszárny

törékeny ennyire,

sóhajként lebeg,

ha megérinted,

lehullik hímpora,

s örökre bőrödbe

ivódik nyoma.

Esős reggel volt. Az ősz már-már télbe hajlott. A gyönyörű kertben a munkások  befedték a medencét, összegyűjtötték a lehullott faleveleket. Edina lehajolt egy elejtett sárga levélért, és forgatni kezdte ujjai közt. Nem morzsolódott szét, mert magába

Köszönetként küldöm Sági Erzsébetnek (a legtündöklőbb Lótusznak, akit ismerek:-)

1.

Uram, szirének hangját add nekem,
kapun, falon hatoljon át a dal,
de tán a szélzúgás is én legyek,
levélen, ágon gyújtva meg magam.
Uram, dicsérni Téged vidd szavam
a ké