Olvasnivaló (10)
Sorrend
Fej: Gombold helyére
azt a mellényt, ha tényleg közös! Kezdetnek
az is megteszi, hogy empátia helyett
nem értetlenkedsz szánt szándékkal. Nyomd
már le a kilincset, másként nem kerülhetsz beljebb.
Kívülről beszólni soha nem szül jó vért.
Színt vall
Mi van a semmi után,
ha kinyújtott kezem
csak a semmibe mered,
s elérhető közel
nincs ott a kezed!
Ha a leírt szavakból
felfűzött gyöngysor
elszakad,
és szétgurulva mind
a csend futóhomokjába
vesznek,
és belőlük semmi sem
marad?
Mert mit elmondtam,
elsírtam és e
Inkognitóban jársz. Szembefordított
tükrök között lépkedsz, míg káprázattá
sokszorozódsz. Mikrouniverzumok
tömegébe veszel, bár építeni
szeretnéd a magadét. Szilánkjaid
összeszedni az egyetlen esélybe
kapaszkodsz. Oldasz és oldódsz, hogy
végül lén
Évezredes a ballada,
Hogyan élt isten fia.
Népe, kinek szívét adta,
Gyávaságból megtagadta.
Ott ért véget, a szép kertben,
Hol összegyűltek tizenketten,
Este vacsorára, ünneplésre,
Áldozatra, beszélgetésre.
Íme, piros bor az én vérem.
Íme, a kenyér az én
Lassan ballagunk felfelé. Lesett a hó az éjjel, nem jár a 22-es, lépkedünk csak porhóban, semmi nyom még, jól esik, ahogy az halkan ropog lépteink alatt. Gimnáziumba járok épp, borért megyünk nagyapámmal, közel a Karácsony. Derült idő van a tetőn, a
(Közbevetés: Jaja! Magam szabom az időm, nem vagyok beteg, áááá, egyáltalán nem, de mostanába’ nem túl jól alakulnak a dolgaim. Sietek hát, gyorsan mesélni sokat. „Gyorsan, sokat”.)
„Megérdemli hát, hogy őróla is írjak…” (Szöveg: Bereményi, zene: Cseh
Érvényedbe került, hogy végül rátalálj.
Addig kerested, míg az ellenállásnál
már csak te lettél könnyebb. Egy pillehálón
fönnakadnál, nem hogy kusza szövevényen.
Miféle durva renonsz az: megkerülve
a valót, rejtezkedésbe menekülni
Legalább tudtad v
Pöttyözve izzanak a gép hasán a szilíciumlapocskák:
ahogy termelik a függőséget, izgalomba hozzák
magukat, meg a fél világot – megmarnak, mint a klór,
és kirángatnak a neonfénybe éjfélkor, amikor
elmém még krómozott, és szikrázok, mint a ródium,
meg sza
