"Így éltem s voltam én hiába,
megállapithatom magam.
Bolondot játszottak velem
s már halálom is hasztalan."
( József Attila: Íme, hát megleltem hazámat)
Még nézheted a végtelennek látszó
haboktól fehér vén Dunát,
mintha tied lenne a kavicsot
„hogy rá ne szedjen minket a Sátán.” (2Korinthus 2:10)
Hajnalban keltem, sorra vettem,
kinek mit kell ma megbocsátanom,
s ahogy rajzolta árnyékát a rom,
ég volt alattam, föld felettem.
Fiam, nálad lesz jobb kezekben:
e fölfordult világot átadom,
kereszt
Örökösök/3
A férfiak, miután kihunyt bennük a remény, hogy még viszont láthatják szeretteiket, olyan túlélő asszonyokhoz kötötték sorsukat, akik Jutkának még lány korából voltak ismerősei. Így lettek rokonai olyanok, akikről korábban elképzelni sem me
Örömóda
Miután nem volt tovább alkalmazottja a család ékszerüzletének, nem kellett tovább rejtőzködniük. Most következett el az a pillanat, amikor a férfi megismételte a hó
No, ne olyan nagyon!
Úgy fészkelte be magát a kis fekete urna a díszes fehér csipketerítő alá, mint egy betegen gubbasztó madár. Aprón, törékenyen, szívszorítóan magányosan, a koporsókhoz méretezett, gyászlepellel bo
A felső szomszédom egy pók.
Azt hazudtam mindenkinek,
a szúnyogok miatt tartom,
de csak lusta voltam kiűzni.
Folyton lestem a háló-szobáját,
na nem kukucskálni akartam,
féltem, hogy egy nap megismer
egy szőrös, nyolc lábú lányt,
aki olyan szerelmes lesz,
hogy
Csak apró kő, mi
egyre kisebb, míg lassan
porrá hullik szét.
... Ám, a porszemek
őrzik a hajdani hegy
minden ígéretét.
járt utakat ajánlasz egyre. Tudomást
sem véve pillérekről, máris fitymálod
az el sem kezdett ívet. Elfogulatlan
szemmel bízvást meglátnád a lehetségest
a meglévőben. Előre megfontoltan,
különös kegyetlenséggel nyilvá
Eltűnt a ház! Az én házam! Lebontották.
A ház, amelyben nevelkedtem, felnőttem, nincs többé. Áll a helyén egy másik, egy igazán szép, ízléses, igényesen megépített korszerű épület, és aljasság lenne részemről, ha rosszat mondanék rá, de mégis ő a
Ne csöndbe fagyva érd meg éjszakád,
Szikrázzon, izzon élted alkonya,
Toporzékolj, ha húnyna már a láng.
A bölcs belát sötétséget, halált,
S kinek sosem volt tűzvillám szava,
Nem csöndbe fagyva ér meg éjszakát.
A jó ember, kit hullámzás dobált,
Elv
Szomorkodik két lovacska,
unatkoznak télen,
árválkodik kinn a hintó,
s ők csak nézik tétlen.
Istállójuk ablakán át
csudálják – mi potyog? –
majd hallják, hogy István gazda
csizmasarka kopog.
Nyitja nekik a karámot,
csattan a nagy lakat,
Úgy néztelek akkor,
akárha először;
néztelek, s mert a vágy
oly erővel tört föl,
csakis csukott szemmel
láthattalak volna,
tán csukott szemmel sem
láthattalak volna.
Néztelek, és te csak
azt a nézést láttad,
rád szegezett szempárt,
tágult pupilláka
csak álmodta mielőtt elindult
hogy a nevét mondták háromszor is az ő nevét
derengett rémlett sosem volt egyértelmű
hogy elképzelte leírta vagy tényleg megtörtént vele
belefért-e életébe ahogyan utat tört magának
szabadkozva a zsibongó tömegben
és fellépet
Dr. Loncay éppen két külföldről hazatért ötlethalász beszámolóját hallgatta. Egyikük, Szike J. még valójában csak mint adathalász tevékenykedett, de az addigi sikereit látva a Dr. biztos volt benne, hogy a következő bevetésen már mint ötlethalász tev
Felülről, ferdén, mint az orvlövészek,
fényképeztek még ’87-ben is.
Eső szabdalta táj az ablakon.
Váddá nagyított részletek sora.
Számzárak, játszmák, rekvizítumok.
Feltörhetetlen jelszavak mögött
amorf fényfoltok óriáshalmaza.
Államtitok: leplombált kamio
Milyen kellemes érzés. Megsimogatták őket, megcsinosították, hogy külsejük ne riassza a használókat. Megteremtődtek valamire, ami a tisztaság fogalmához szorosan tartozik. Még örültek is, hogy ilyen nemes feladatot kaptak, nem úgy, mint a szomszédban
Akár élhetnéd is. Ám mindegyre
elrúgod magad a valóságtól,
ahogyan magyarázkodsz. Fárasztó
lehet kitérni, szándékkal esni
mulasztásba. Minek törnéd szét, ha
szilánkjai zavarbaejtően
azonos képet sokszoroznának?
Bábozódj ki! — már nem védelmez, csak
Sivár esőt szitál a rakparton az éj,
fürdik a sötétség, mintha nem is lenne tél.
A Duna kreppelt csíkján – vonagló szirének –
tükörben táncolnak a parti lámpafények.
Pilléreit nyomva fekszik a híd-teher,
ledőlt daruként a folyó fölött hever.
Cs
Szállani a széllel, játékos lepkével!
Hulló levél röptét siratni egy éjjel.
Labda után futni, s vele elgurulni!
Kötelet ugrálni, tó tükrén csúszkálni!
Kutyust megölelve bámulni az eget,
futó zápor előtt kitárni tenyered.
Felhők játékában keresni ál
Szövök, szövögetek most
Távoli álmokat.
Mozgókép gyors snittjei.
Váltják csak egymást gyors egymásutánban,
Akárcsak szüntelen- gondolatok.
Surrannak völgyek közt megbúvó, gyors hegyi patakként,
Aztán törnek, zúzódnak porrá,
Part menti zúgók, mohazö
