Ereje teljében a kert, az öregemberalabástromgipsz nyugalommalbeljebb tessékel – szokmányos hagyatéka szemében / kontemplatív buzgalomvan kiszáradt asztalán, ’azt vagy háromkis laskasírítő: egyébként süvítőaz unalom a kifáradt szalmalikekprizmáján át
Olvasnivaló (32)
Sorrend
Csattan az ajtó mögöttem.
Megváltva lódulok ki a sötét éjszakába.
Ennyi volt. Vége. Mára már elég!
Dolgoztam híven zümmögve,
mint a gép reggel nyolctól,
és már éjfél felé jár.
Kiégett vagyok, fáradt és sóvár.
Mint csahos kutya üdvözöl a szél.
Mellém szegő
Monoton unalom kondul a kertben
a szeptemberi üres délutánban,
csepegnek rólam a permeteg percek,
érzem a nyugalom hanyag hullámzását.
Alig libben a levegő, szinte leült az élet
vagy talán le is dűlt sziesztára kábán,
s álmában fáradt fújta
Táncoló cirkuszCsászárbajszú tamarinok sóhajfalva közepénlézengenek, a sátor csalafintos főterén meg beruárkecskék kergetik a légtornászok közül a vénebbeket_ a sarokban egy csíkos bengáli köpül, pedig elmúltmár február, s a nepáli fakír, mint bélpok
Hortobágyi Béla napjai az „áprilisi tréfa” harmadik évfordulója felé közeledve ismét zaklatottan teltek. Hiába állapodott meg még év végén az APEH végrehajtójával – miszerint kölcsönkér 200 ezer Ft-ot, és azt befizeti a számlájára, s így fél mill
