Ne csöndbe fagyva érd meg éjszakád,
Szikrázzon, izzon élted alkonya,
Toporzékolj, ha húnyna már a láng.
A bölcs belát sötétséget, halált,
S kinek sosem volt tűzvillám szava,
Nem csöndbe fagyva ér meg éjszakát.
A jó ember, kit hullámzás dobált,
Elv
Szomorkodik két lovacska,
unatkoznak télen,
árválkodik kinn a hintó,
s ők csak nézik tétlen.
Istállójuk ablakán át
csudálják – mi potyog? –
majd hallják, hogy István gazda
csizmasarka kopog.
Nyitja nekik a karámot,
csattan a nagy lakat,
Úgy néztelek akkor,
akárha először;
néztelek, s mert a vágy
oly erővel tört föl,
csakis csukott szemmel
láthattalak volna,
tán csukott szemmel sem
láthattalak volna.
Néztelek, és te csak
azt a nézést láttad,
rád szegezett szempárt,
tágult pupilláka
csak álmodta mielőtt elindult
hogy a nevét mondták háromszor is az ő nevét
derengett rémlett sosem volt egyértelmű
hogy elképzelte leírta vagy tényleg megtörtént vele
belefért-e életébe ahogyan utat tört magának
szabadkozva a zsibongó tömegben
és fellépet
Dr. Loncay éppen két külföldről hazatért ötlethalász beszámolóját hallgatta. Egyikük, Szike J. még valójában csak mint adathalász tevékenykedett, de az addigi sikereit látva a Dr. biztos volt benne, hogy a következő bevetésen már mint ötlethalász tev
Felülről, ferdén, mint az orvlövészek,
fényképeztek még ’87-ben is.
Eső szabdalta táj az ablakon.
Váddá nagyított részletek sora.
Számzárak, játszmák, rekvizítumok.
Feltörhetetlen jelszavak mögött
amorf fényfoltok óriáshalmaza.
Államtitok: leplombált kamio
Milyen kellemes érzés. Megsimogatták őket, megcsinosították, hogy külsejük ne riassza a használókat. Megteremtődtek valamire, ami a tisztaság fogalmához szorosan tartozik. Még örültek is, hogy ilyen nemes feladatot kaptak, nem úgy, mint a szomszédban
Akár élhetnéd is. Ám mindegyre
elrúgod magad a valóságtól,
ahogyan magyarázkodsz. Fárasztó
lehet kitérni, szándékkal esni
mulasztásba. Minek törnéd szét, ha
szilánkjai zavarbaejtően
azonos képet sokszoroznának?
Bábozódj ki! — már nem védelmez, csak
Sivár esőt szitál a rakparton az éj,
fürdik a sötétség, mintha nem is lenne tél.
A Duna kreppelt csíkján – vonagló szirének –
tükörben táncolnak a parti lámpafények.
Pilléreit nyomva fekszik a híd-teher,
ledőlt daruként a folyó fölött hever.
Cs
Szállani a széllel, játékos lepkével!
Hulló levél röptét siratni egy éjjel.
Labda után futni, s vele elgurulni!
Kötelet ugrálni, tó tükrén csúszkálni!
Kutyust megölelve bámulni az eget,
futó zápor előtt kitárni tenyered.
Felhők játékában keresni ál
Szövök, szövögetek most
Távoli álmokat.
Mozgókép gyors snittjei.
Váltják csak egymást gyors egymásutánban,
Akárcsak szüntelen- gondolatok.
Surrannak völgyek közt megbúvó, gyors hegyi patakként,
Aztán törnek, zúzódnak porrá,
Part menti zúgók, mohazö
Klettner Koppány 1.o. illusztrációja
Csinos kanca Balerina,
sörénye dús, lobog,
táncol, számol, két lábra áll,
s ezüst gömbön forog.
Ő a porond királynője,
fején bojtos ékszer,
ám egy lánynál trombita van,
s nem belefúj kétszer?
Zacc igazgató, a Légvétel Bizottság elnöke érdeklődve nézett Moff kisasszonyra, aki a kis társaság közepén állt és begörbített ujjával kérdőjelet mutatott felé.
- Tőlem kezdhetünk - válaszolta a néma felhívásra, majd kezével a hosszú asztal melletti s
Mi lesz, Uram, ha verni kezdesz,
- nem bottal, mert az nem szokásod,-
hanem engem, földi képmásod,
a mostanba beledermesztesz?
Mint Sétet, aki visszanézett.
Ha elveszel jövőt és múltat,
s a mát hagyod, az elborultat:
az lesz az igazi enyészet?
Vagy talán az
Mézszínű asszony a múzsám
- negyed évszázada már -
Az Ő szerelme burkán
nincs semmilyen határ...
Mézszínű asszony a nőm,
s a nap, ha pirítja,
bőre forró, mint a főn,
haját bodorítja.
Akácméz szín az egész teste.
Nem is bőr az, hanem bársony!
A termés
Áramszámlánk megnőtt. Ennek egyszerű oka van, mégpedig a naponta összegyűlt szennyesünk látványa, ami magasra tornyosul a fürdőszobában. Nehéz mosás következik, hosszú programmal.
Miközben a sajátommal bíbelődöm, eltöprengek.
Hány párna iszik verej
Érzéseim a szívedhez nőttek
s tán ettől fejlődött nagyra,
dobbanok benned ritmust, és
rád növök, mint jég tapad rá
a kirendelt fagyra,
s tartalak fogva belső parancsra,
mit diktálnak a dobogások,
és nem olvasztanak rólad le
a tavaszi sárga napnyal
idegenkedtem anno
a zsinórdíszes viselettől
mert a porondmestereket idézte
vállukon idétlen partvisfejekkel
meg a forgóajtót pörgető
szállodaportások gazsuláját
korábban kellett volna találkoznom
a kálomista lelkészi palásttal
de katolikusnak keres
Élet, te hazug, vén betyár,
ígértél nekem minden földi jót,
felét sem adtad ami jár,
másoknál hagytad a hintód.
Csak lőcsös szekéren utazom,
csak felét adtad az ígértnek,
most bámulsz vén betyár a bakon,
mert nem töröm héját a miértnek.
Tűnődés. Történt velem valami! Különleges, újszerű, minden eddigitől eltérő, minden eddigi észlelésemtől különböző édes finomság. Nem mintha a korábbiakban bármiféle panaszom lehetett volna, de a mai élményem egyenesen felemelő. Mostanáig csak le
