Online beszélgetés Csontos Márta költő-írónővel
„Sokszor csak azért teszünk fel bátran kérdéseket, mert megszoktuk, hogy a legtöbb kérdésre nem kapunk választ.”
Csontos Márta
Csontos Márta aforizmáival akkoriban találkoztam először, amikor a portál
Olvasnivaló (1298)
Sorrend
Tagjaink bemutatására szánt interjúsorozatom első alanya Tépő Donát zenész- költő-író.
Jómagam korán, alig 12 évesen kezdtem el a versírást. Harmincéves (!) kihagyás után, 2005-ben folytattam a rímbütykölgetést. Volt tehát elég gondolkodási időm, mé
Péter Erikával kb. öt éve, egy Verstanoda nevű fórumban ismerkedtem meg, ahol – az előírás szerint – kizárólag rímes verssorokban lehetett kommunikálni. Egymás versikéit folytattuk, humorizáltunk, csipkelődtünk, vagy – szükség szerint – kérdéseket
"-Mikor rajzolta ezt neked, öreg?-kérdem, és belekarolok, majd elindulunk felfelé a lépcsőn, magunk mögött hagyva a beteg testét a koszos padlón, meg a batyuját, és az üres flakont a kartondobozon. -Két hete. Azóta várlak. Angyali mosolya volt a kics
Visszafelé forgat a gép,
s a vaskerék fogai
csattogva idézik fel a gyermeket,
göndören, szőkén nézi a jövőt.
Rám nevet...mindig nevet.
Dundi, szabályos arc,
zöld, tiszta, gombszemek,
suta kis madárláb-ujjak markolnak
felnőtt kezet.
Az apáét, és ő f
s a vaskerék fogai
csattogva idézik fel a gyermeket,
göndören, szőkén nézi a jövőt.
Rám nevet...mindig nevet.
Dundi, szabályos arc,
zöld, tiszta, gombszemek,
suta kis madárláb-ujjak markolnak
felnőtt kezet.
Az apáét, és ő f
Kondenzcsíkok barázdálják
vidámra a szürke eget.
Repülő hangja hívogat,
messzire visz a képzelet.
Vele szállnék, ha tehetném!
… De röghöz köt a fizika…
Törpeségem – szárnyak nélkül -,
csak groteszk vágyparódia.
Illusztráció: free fotó a netről
Hintákat álmodtam, kifolyt piros tintát –
rég elmúlt szerelmek romantikus titkát.
Az őszi erdő mélyén gyógyforrás fakadt,
egy parányi tisztáson ragyogott a nap.
Ismeretlen házban tágra nyitott ajtó,
apró bádogokat visz a végrehajtó.
Ba
Számon kértél. Számot vetek.
Csak magammal alkuszom,
ezzel telik éjem, és hajnalom is már,
mikor a szódat soronként számolom.
Elriasztottál, cseppet sem szelíden.
Elriasztottál, húgodat,
s csak nézem a baljós, keserves kéket,
de kívánom leld benne
Csak magammal alkuszom,
ezzel telik éjem, és hajnalom is már,
mikor a szódat soronként számolom.
Elriasztottál, cseppet sem szelíden.
Elriasztottál, húgodat,
s csak nézem a baljós, keserves kéket,
de kívánom leld benne
Frissítés: 2011. 09. 15. / 20:13
Sajnálattal közlöm, hogy szerkesztőnk váratlanul, minden jelzés, vagy előzmény nélkül kilépett. Összeborított a portálon maga mögött mindent. Távozása okait érintő rövid levele ugyanazokat a kapukat zárja lakatra, mi
Percek tánca, szédítő varázs.
Csak ne múlna a pillanat,
ha arcom simítja a szél.
Eltűnt napok, szunnyadó parázs.
Csak ölelne a virradat,
ha őrülten sikolt az éj.
Üres peron, hideg állomás.
Csak hallanám a hangodat,
ha felém intenél: ne félj.
Régen tett, tét
szemedből
könnyzuhatag
zúdul rám
cseppenként
koppan
szívemen
egyenként
fúródik befelé
egyre beljebb
majd hirtelen
mint a kés
megállnak bennem
kimondatlan
szavaid
egyedül vagyok!
egyedül vagy!
hiába kereslek
el sosem érhetlek
távolból
nézek rád
anyunak nevezlek
nézel
nem
Ajtó-panasz
Kopogás nélkül
betörtél és becsaptál.
Ki(li)ncsem törted.
S.O.S.
Kínok markolják
tollam, betűk kiáltnak
tintába zárva.
Harag-definíció
Kiéheztetett
mosoly-rács mögött tartott
gyilkos fenevad.
LétKérdés 1.
Lehetséges az,
hogy olyankor is szeress
Vagyok
Kabát, mit ha fázol,
leemelsz a szögről…
Sál, mi rajtad csüng
úgy érzed, öröktől…
Cipő, mi szorítja
lábad a körömtől…
Láb, ami elindul,
s lép csövörbe vödörből…
Zokni, mi fullad és
bűzlik a cipőtől…
Kéz, ami simogat, majd
lelkeden dörömböl…
Vagyok
Rab, ki
I.
Riadó!
bomlik az elme!
Őkegyelme megelégelte
a hiábavaló valóságot
egyszerre zeng pokol
és mennyország
Hazugság! - hazudják
már senki sem érti
már senki se méri
nincs ki számon kéri
rajtuk rajtad rajtam
valójában mit akartam
mit akartál mit akartak
mégis itt
Megtartalak, miként gyümölcsét a fa,
melynek bimbóját óvta
virág-kehely.
Veled! - Melletted leszek,
mint medrével a patak,
Suhanva lépek,
hogy ne zavarjalak.
Hozzád megyek,
ha a Nap az éjszakába tart:
hogy neked fényt vigyek!
Felébredek, s hogy lássam arcoda
Erre délután fölkelt Faulkner, a bolond postás, hogy azonnal
menjek hozzájuk át a szalonba egy meg két újságot hallani: megy
már a bolondozás a vén fószerek közt – gondolom, s mintegy
hozzájárulásként egy üveg vodkával felszerelkezve én
leszek a követke
Reggel mindenki rohan. Ki munkába, ki iskolába, van, aki sorszámért a rendelőbe, az APEH-hoz,
vagy csak répáért a piacra. Egy a lényeg, hogy minél előbb feljusson a buszra, ne potyára ketyegjen az a fránya idő.
Nekem nem nyűg a „menés”. Tanulmányozo
Bolyongó tűz terem
fénytelen éjeken.
Néptelen réteken
éjszakád végtelen…
Ingovány sötétjén
lobbanó sejtelem…
Vacogó lelkedben
nyirkos a félelem…
Illusztráció: bélyegkép az alkotó engedélyével másolva a Wikipédiából.
Napsugaras délután,
minden-minden hét után,
Estélyi ruha, flitterek
ünnepi ruhás emberek.
Fények, csillogás mindenütt,
Pezsgős vacsorák,
Illatos violák,
Bódító éjszakák,
úszómedencés csobbanás,
fotó, optika, villanás!
Tükörkép.
Képek tükre.
Sokaság.
Zenés bódul
Gödröt ásott bennem
a remény, s most félve
merül behunyt
szemem szentélyébe.
Lazul a testből
kikönyöklő fájdalom,
a világ kiürül.
Csövekre kötözött torzó
vagyok, torkomban lakat.
rám zuhan a távolság.
Testem lenyomatát
árnyéknak érzem,
ketrecből szabadult
embe
