Íme, neked is fényesedik az idő
(noha a nappali világ mind rövidebb):
túlhordott viselet szégyenkező tükrét
idegen szemmel bámulod. Pedig volt, hogy
már hetekkel korábban kiakasztottad
hangolódni az alkalomra, amikor
felöltheted, s közben magad
Hosszú utat tett meg az emberiség, míg a barlangtól eljutott a kacsalábig. Hasznára fordította a pusztító tüzet, befogta a szelet, a vizet, kitalálta a kerekeken gördülő taligát. A szócsőből telefon lett, a csillagok közé pedig fellőtte a műholdak
Csontarcú billentyűk
vártak egy dé-re még,
de késett,
a metronóm
kattogta pontos,
monoton ütemét,
mikor felérzett,
s megállt,
– Nincs tovább! –
szólt rá egy árnyék,
s a koncerthallból
kivitték a kihűlt zongorát.
Nevelő apám lábához tapadva, szinte átkarolva, szorítva, néztem a bocit, aki most érkezett hozzánk abból a célból, hogy borjúpaprikássá alakulva ünnepeljük meg Erzsike esküvőjét. A borjú természetesen mit sem tudott a tervről, csak pislogva bámult
Vége már a szenvedélyes
lázas ívű szócsatáknak,
melyben magunkat hittük
az igazság bajnokának.
Hitem is megkopott,
el is hagyott talán,
mint fejemet a hajdan
göndör hajkoronám.
Véleményem, mi van,
nyugodtan mondhatom,
ki rám figyelne, most már,
nincs az a hatal
Nem állhatok meg itt, az 55. sötét csőben,
amelybe egyik vége felől sem férkőzhet a napfény,
karom széttárva már keresztre illőn, hű lator, de még megyek,
tapogatok jobbra-balra, hogy el ne vesszek,
különös formákat érzékelek az ujjaimmal,
horpadá
I. Ott pulzál
Párhuzamos síkok, helyszínek.
Történések egy időben:
lényegük szerint fölötted
zajlók, és intimitástól megemeltek.
Cseppek egyediségében az óceán
megtapasztalt, univerzális élménye,
és megfordítva, a Tejút távolából
kész
Már kukucskál, készülődik és jön! Várjuk szívrepesve évről évre. Van, hogy békét hoz, boldogságot, és van, amikor könnyes szemmel, emlékezve állunk, mert valaki hiányzik a fa mellől.
Az egyik házban egyetértés, meghitt hangulat köszönti, a másikban,
Ifjú volt, és lázas hittel
Lenni akart, az-az Egy!
Ki megmutatja, megváltja
Igazságra megtanítja,
Kitalálja, feltalálja,
Mert egyedül csak Ő tudja,
Mi az igazi egyszeregy.
Nézz hát énrám tucatember!
Lásd, Én vagyok AZ-az EGY!
A megismételhetetlen, az egyed
Milyen lelkesen várjuk! Hogy rajongjuk ismeretlenül! Mennyire szeretjük máris! Számoljuk, mikor érkezik hozzánk, közénk! S most elindult! Ó de izgalmas! Megkezdődött! Beékelődött, kitágult! Mindjárt itt lesz! Már látszik a kis harmatgyenge fejtető,
Én még hiszek...
Hiszek a búzában,
hiszek a kenyérben,
hiszek a sárgában,
hiszek a fehérben.
Én még hiszek...
Hiszek a jelenben,
hiszek a jövőben,
hiszek a gyerekben,
hiszek a felnőttben.
Én még hiszek...
Hiszek a szívben,
hiszek a kézben,
his
Vonatom ablakán
napcsápok villódznak,
gigantikus tűként
szurkálják szemem,
kinn szénszínű varjak
szárny-árnyéka lebben
rejtelmesen,
előttem fut a múlt;
egy lejárt koncert-reklám,
- már jövő évit hirdet
egy óriásplakát -
enyém most
Abbagano 20. századi olasz, pozitivista filozófus volt
Zárt ajtókon zörgetsz,
nem tudsz semmit. Az ösztön
illatába dugod fejed.
Túllépsz a hatalom keretein,
s már nincs helyed a kalandban.
Meggyújtott libidód katlanjában
Freudról vallod, hogy nagymestere
A nő, már jócskán túl volt hamvas ifjúságának évein, bár, a ráncokon még innen.
Kortalan szerelése, fürge mozgása, sohasem hervadó mosolya miatt meg-megnézték az emberek. Egy ideje, közlekedés közben mosolyt oszt. A fogadtatás, változó. Ha sikerül
Hát ott nem is, vagy ha igen, akkor sohasem ok nélkül.
Na de vonaton?
Rendszeres utazók esetében ez elkerülhetetlen. A bejárók – azaz, Pest vonzáskörzetéből naponta ingázók – többnyire minden nap ugyan azzal a vonattal mennek, és ugyan oda szálln
Az utolsó őszi napok sárguló, pirosodó színei vibráltak a fákon, a levelek között, a fonnyadó füvön, meglepetésként viszont kellemes meleg simogatott. A délelőtti órákban nem volt szükség meleg öltözködésre. A fiatal anyukák szinte összebeszélve ha
Ülök a képernyő előtt, és aléltan bámulom azt a tengernyi szépséget, mely mások közvetítésével elém tárul. Érdekes a világ! Valakinek megtetszett egy hegyvonulat, lefotózta, én pedig itt élvezkedem. Fel sem kell állnom ebből a székből, ki sem kell m
Találkozni szeretnék Veled,
Hogy a két szememmel lássam,
Híven őriztem-e, az emlékedet.
Mert láttam, hogy ki voltál.
Hunyorgó, távoli pulzár.
Egy a milliárdból, csillagfény.
Táncoltál egy fekete lyuk peremén.
Nézem ki lettél általam.
Lángoló szuper nova,
Nem lehettem volna sebezhetőbb, sem
teljesebb egész, mint akkor. Történelem
előtti jel a szív legbenső falán:
hasztalan próbáltam lefordítani
nyelvére. Furcsálkodva nézett, de mind
távolabbról, hogy ne lássam, mennyire
kedvére van zavarom. Enged
Jó alvó vagyok. Pontosabban, nagyon jó alvó vagyok! Leteszem a fejemet, elkezdem az imát, vagyis beszélgetést az égiekkel, és nem tudom befejezni, mert közben elalszom.
Álmodni is szoktam, de ritkán jegyzem meg, hogy mit, mert órára ébredek, és amin
