SZÉPIRODALOM

Ismeretlenségében ismerszik fel
a már megismert is.
Feltárni, hogy feltárhatatlan,
ezzel mutatva fel lényegét.
Ápolni a létezésünkkel ütött
sebet a léten — nem: elrejteni!
Ép-íteni ami nem ép, ha lehet.
S ha már ártani kell:
szinte ártatlanul,
talá

Elébb a tornyot a szélből emeltet
valamennyi tisztázatlan termed
a pókhálót a bolthajtások sarkaiba
sosem gyúlt mécs füstjét a falakra
hiányzó fegyverek derengő helyét
a csikorduló vaspántos ajtót
a padlóreccsenést lépteidnek
a kidőlt napszakokat tr

– Jó estét kedves! Elnézést, hogy idejövök magához, megmondaná, melyik irányba van az Üllői út negyvenöt?
Oda kell mennem majd holnap reggel. Van ott egy olyan hivatal, ahol bejelentést tehetek, valami épületfelújítási csoport. Megnézném most. Tudno

Amikor majd a nagy közösségi oldalon

ismerősként visszajelöl engem az Isten,

akkor, igen, akkor fogom

megérteni, hogy éltem egyáltalán,

addig valamelyikünk – vagy ő, vagy én –

csak kamureg, de ha visszajelöl,

Istenem, bár visszajelölne,

akkor majd már mind

Vendégére vár

lelkem Betleheme… Jőjj!

… Ajtómon sincs zár…

Illusztráció: free fotó a netről

Volna egy perced ?
Kérdi szorongva,
S a tétova tekintet
Könnyesen kér.

Szakad a sóhaj,
Rebben a kéz,
Egy elvesztett világ,
A szemembe néz.

Tudja, hogy tudom,
De mégiscsak mondja.
Mennyire nehéz,
Sanyarú sorsa.

Dermedten állok,
Lelkemet védőn.
Csak nézek rá,
Oly eg

Íme, neked is fényesedik az idő
(noha a nappali világ mind rövidebb):
túlhordott viselet szégyenkező tükrét
idegen szemmel bámulod. Pedig volt, hogy
már hetekkel korábban kiakasztottad
hangolódni az alkalomra, amikor
felöltheted, s közben magad

Hosszú utat tett meg az emberiség, míg a barlangtól eljutott a kacsalábig. Hasznára fordította a pusztító tüzet, befogta a szelet, a vizet, kitalálta a kerekeken gördülő taligát. A szócsőből telefon lett, a csillagok közé pedig fellőtte a műholdak

Nevelő apám lábához tapadva, szinte átkarolva, szorítva, néztem a bocit, aki most érkezett hozzánk abból a célból, hogy borjúpaprikássá alakulva ünnepeljük meg Erzsike esküvőjét. A borjú természetesen mit sem tudott a tervről, csak pislogva bámult

Nem állhatok meg itt, az 55. sötét csőben,

amelybe egyik vége felől sem férkőzhet a napfény,

karom széttárva már keresztre illőn, hű lator, de még megyek,

tapogatok jobbra-balra, hogy el ne vesszek,

különös formákat érzékelek az ujjaimmal,

horpadá

            I. Ott pulzál

Párhuzamos síkok, helyszínek.
Történések egy időben:
lényegük szerint fölötted
zajlók, és intimitástól megemeltek.
Cseppek egyediségében az óceán
megtapasztalt, univerzális élménye,
és megfordítva, a Tejút távolából
kész

Már kukucskál, készülődik és jön! Várjuk szívrepesve évről évre. Van, hogy békét hoz, boldogságot, és van, amikor könnyes szemmel, emlékezve állunk, mert valaki hiányzik a fa mellől.

Az egyik házban egyetértés, meghitt hangulat köszönti, a másikban,

Ifjú volt, és lázas hittel
Lenni akart, az-az Egy!
Ki megmutatja, megváltja
Igazságra megtanítja,
Kitalálja, feltalálja,
Mert egyedül csak Ő tudja,
Mi az igazi egyszeregy.

Nézz hát énrám tucatember!
Lásd, Én vagyok AZ-az EGY!
A megismételhetetlen, az egyed

Milyen lelkesen várjuk! Hogy rajongjuk ismeretlenül! Mennyire szeretjük máris! Számoljuk, mikor érkezik hozzánk, közénk! S most elindult! Ó de izgalmas! Megkezdődött! Beékelődött, kitágult! Mindjárt itt lesz! Már látszik a kis harmatgyenge fejtető,

Én még hiszek...

Hiszek a búzában,
hiszek a kenyérben,
hiszek a sárgában,
hiszek a fehérben.

Én még hiszek...

Hiszek a jelenben,
hiszek a jövőben,
hiszek a gyerekben,
hiszek a felnőttben.

Én még hiszek...

Hiszek a szívben,
hiszek a kézben,
his