és bocsásd meg a mi vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk…
magunknak
mert míg más szemében a szálkát is
sajátunkban a gerendát se -
mindig van indok a felmentésre.
mindig van bűnbak kire rákenheted,
és magadnak se vallod be vétkedet.
aki mást m
Olvasnivaló (1255)
Sorrend
Bolond, bolond,
bolond idő,
ártatlanra
köt koloncot,
angyal nem szól
értünk fohászt,
ördög húzza
a kolompot.
Karácsonykor
hangos az ég,
szikráznak villámok,
siratja az Isten
e díszlet-világot.
Hordókat gurigáz
műjégen Szent Péter,
prédikál a papság,
igéket fecsérel
Leszoktam a piáról,
leszoktam a bagóról.
Olvastam a szex is gáz –
abbahagytam az olvasást.
Néha tematikusan elgondolkodom:
mégis, hová folyik el a jövedelmem?
A lemondásnak, a visszafogásnak
valahol meg kellene mutatkozni…
Talán, ha le lehe
Elmúlt az éj, a vidám barátölelés,
feldöntöttük borunkat, lucskos a söntés.
Elengedtük kezünk – karunk elernyedett,
szófoszlányaink már lógó lebernyegek.
…
A hajnal arcára ráfagyott a fátyol,
az útszéli bokor hullólevél jászol
Sötét hajamban fehér szálak.
Megfakult színe már a nyárnak;
lassan anyámhoz békülök.
Harsogó hangú apám csendje
visszhangzik bennem éjjelente,
amíg álomba révülök.
Elmentek rég. Döbbenten állok.
Gúzsba kötnek ezüst pókhálók.
Őszi szél jár az utakon
tétován fordulsz felém,
arcomra téved kezed -
derengő éned egén
pilledő pára lebeg,
madarak könnye szitál,
álmodó kérdés remeg -
hozzám feszülve riszál,
mellemen elszendereg.
szunnyadó vállad átölelem -
kábulatod elmúló tünet -
szemedben tágul a f
kábulatod elmúló tünet -
szemedben tágul a f
magammal viszem
ölelésed melegét
- puha kendőjébe bújok -
már hűvös az őszi éj,
sóhajomra dermed hidege,
s fehér párája száll -
mintha én is füstölnék,
ahogy te szoktál…
magammal viszem
ámbra illatod,
tenyerembe szorítom
lobban a lélek
lámpavilága
bódít a tavasz
akácvirága
felajzott íjként
nyújtom a hátam
roppantom ócska
csigolyám bátran
méregbe fúl sok
kiborult emlék
sírnak még értem
ingatag elmék
dereng a hajnal
csábító fénnyel
húzzál magadhoz
reme
