SZÉPIRODALOM

            A víz illata, mióta eszedet
            tudod. Napjaid mégis part fövenyén.
            Peregnek. Lábujjaid között homok-
            szemek. Néha feltűnik egy vitorla
            a horizonton. Ilyenkor felsejlik
            m

Kellner Alfréd a hatvanas évek derekán egy patinás borozót vezetett a belváros egyik eldugott mellékutcájában. Nem volt nagy forgalma, így igazán ráérősen teltek napjai. Egyébként sem volt komoly igénye a fokozott sürgés-forgásra, mivel a fizetés

Tagjaink bemutatására szánt interjúsorozatom első alanya Tépő Donát zenész- költő-író.

Jómagam korán, alig 12 évesen kezdtem el a versírást. Harmincéves (!) kihagyás után, 2005-ben folytattam a rímbütykölgetést. Volt tehát elég gondolkodási időm, mé

Ha nem hajt gyorsan, a városból kiérve akkor is csak legfeljebb félórányit kell vezetnie a hétvégi házig. Hajnalban esett, a lapályosabb helyeken nedves az úttest, Évának vigyáznia kell, hogy ne csússzon meg az autó. Az eső utáni fekete-szürke felhők

olyan eleven érzékekkel ébredsz,
érkezésed sincs meglepődni rajta.
(az ököllel gyötört szívgödör milyen
gyorsan felejt!) már nem kell emlékezet,
hogy előhívjad a színeket. sarkig
tárulsz, miközben felszikrázva körül-
ölel. eddig csak húzta maga utá

Maradtam volna még...

Maradtam volna még,
de a kék lehalványult az égről...
s rojtok lógtak ki
a tél szakadt zsebéből
amikor sárba esett
a tegnapi csillag.

Együtt néztük
éjfél után...
s puha parázzsá vált a délután...
Sötét foltok nőttek az est szárnyára,
aztán

Az esőre hajló, hideg tavaszi időben még elég gyenge volt a fakultatív droszt forgalma a Március 15. téren. Négy taxi állt a Mátyás Pince bejáratánál, közülük bordó Mercedesével Hortobágyi Béla volt a treffes. Ő vezette be, hogy az első kocsiban

Elmúlt a vetés, el az aratás,

hangol a zenész, pihen a kaszás.

Várok. Sorsom elrendeltetett,

az út szabad, már elmehetek.

Mi beteljesült, nem az én gondom,

súlyát vállon nem, csak szívemben hordom,

... bízva, lesz még aratás,

idei magból holnapi

Egyre nagyobb szemekben

hull alá az elmúlás: tizenhét

év a katlanban, mögöttünk rút tudás

liheg még, de már rühesebben

zörögnek perceink, mint törékeny

porceláncellák a szívünk alatt - kissé

meg is fakultunk a küzdésben, jól bevált

klisékkel dobál

Tenor Tódor délceg kakas,

tolla fényes, hangja magas.

Napkeltének dallal hódol,

az egész farm neki bókol.

Képzeljétek, hogy járt reggel,

úgy emlékszem, éppen kedden.

Kukurikúúúúúú! – zengte volna,

csak nem szólalt meg a torka.

Hideg vizet ivott es

        

Halálunk oka a növekvő entrópia.
Spontán folyamatok nyeldesik el
a kezdeti, erőteljes kontrasztokat.
Évről évre homogénebbé válunk,
feloldódnak bennünk az emlékek.
Halmazunkban végül már nem lesz
szeretet, harag, sóvárgás és hála

Hortobágyi Béla véletlenül talált rá a házra. Már épp végzett azokkal az ingatlanokkal, amelyek a kiollózott hirdetéseken álltak. A kivágott cetliket egy kemény lapra ragasztotta, és piros filccel áthúzta, amikor megtekintésükkel végzett. Melléírt

Mert a költő arra való, hogy fájjon
a szerelem minden pillanata,
mit nem ölel, s nem harap lógó láncon
kutyahűséggel másért önmaga.
Ha mégis sikerül néki egy-egy csók,
rögtön karóhoz veri üstökét,
mint az öklendező részeg, ki bendzsót
pengetne, de in

Egy tavaszi éjjel
megszületett Csiga,
háza puha volt még,
szeme csupa csipa.

Friss, illatos fűvel
teli most a liget,
olyan nagyra nőtt mind,
ki sem látszik Csipet.

Jaj, de egyik reggel
mit nem művelt Csiga?
megtömte a hasát,
akár egy kis liba.

N